Az idővel kapcsolatban érezted már azt, hogy milyen kevés fér bele egy napba? Gondoltál már arra, hogy de jó lenne, ha a nap nem 24, hanem 48 órából állna?
Bizonyára ismerősek számodra is ezek a kérdések. És az is tán, amiről Ágnes ír az OnLány közvetítésünk hozzászólásainál:
Amikor sok minden foglalkoztat (és most ilyen időszak van) akkor, hogy döntsem el, melyik dolog az amire fókuszáljak?
Csinálok egy online vállalkozást…, van egy honlapom…, ami az egészséges életmóddal kapcsolatos, most egyre jobban érdekel a spiritualitás (már elolvastam egy-két érdekes könyvet és még nagyon sokat szeretnék), a fiamnak kellene segítenem a lelkét helyrehozni és megtalálni élete célját, meditálni naponta (pl. agykontroll), napi szinten használni a villámolvasás módszerét stb. Persze mellette alkalmazottként dolgozom 8 órában mint sportszervező és szinte minden nap sportolok egy-egy és fél órát.
Majdnem minden nap az az érzésem, hogy rövid volt a nap!
Az időnk esetében tehát többször előfordulhat, hogy nem tudjuk, melyik ujjunkba harapjunk, mert akármelyiknél tennénk, mindegyik fáj. Azaz amikor nem tudunk dönteni, hogy “hova is kapjunk”, mert annyi a teendőnk, vagy mindegyiket egyformán fajsúlyoznak érezzük, akkor szinte biztos, hogy híján vagyunk éppen annak a tudásnak, hogy mi is az igazán fontos. Ez nem értékítélet, minősítés, félre ne értsétek, csupán ténymegállapítás – járok én is ebben a cipőben, jól ismerem magam is ezeket a helyzeteket.
Pedig először a fontosakkal kell kezdenünk! Jómagam például biztos vagyok abban, hogy mindig mindenki mindent tud – csak megfelelő helyen kell keresnünk a válaszokat! :-)
Időgazdálkodási alaptörvény: kezdd a nagy kövekkel!












A halogatásnál kevés frusztrálóbb, lélek- és önbizalom ölőbb önszabotázs van. 











Izgatottan készültem Ida nők és pénz tréningjére, bár arra számítottam, hogy pénzügyi szorongásaimért dorgálásban lesz részem. Szó sem volt ilyesmiről, a tréning nagyon kellemes és elfogadó légkörben zajlott. Ugyanakkor egyáltalán nem könnyű szembesülnöm azzal, hogyan bánok valójában a pénzzel.
Korábban egészen más képem volt a pénzügyi "magatartásomról", mint amit itt kaptam. Rádöbbentem, hogy közel sem vagyok annyira kockázatkerülő, mint gondoltam.
A "tortasütő" gyakorlat pedig igazi sírós-nevetős élményt adott, egyszerre volt megrázó és felszabadító.
Fodorné Tóth Krisztina
társadalmi és online kommunikációs szakértő
Ti írtátok: utolsó hozzászólásaitok
TündérTanárnéni: Ida Kedves! :) …Tündér(tanárnéni)ként örömmel, és mosollyal az arcomon ..Chi*** Csapó Ida: Julianna, ha valamit tanulunk, akkor be kell gyakorolni, és ..
Szabó-Palotás Julianna Terézia: annyira kevés a tudásom,hogy fontosnak tartottam megírni:minimális.Erre ugy ..
Alexandra: Kedves Ida! A jelek figyelése remek játék, nekem még ..
Andi: gazdag lettem és boldog végre :) ..
Viktória: Joe Vitale két könyvében is megemlékezik a módszerről, ..
Chi*** Csapó Ida: Örülök Judit, hogy örültél :-) Igen, ismerem Bellának ezt ..
Németi Judit: Kedves Ida! Nagyon örültem a Hoponoponó-nak. Szeretném figyelmedbe ajánlani ..
Petrok eva: Kedves egycipobe jaro tarsaim. Kozel 70 eves vagyok ..
Melihercsik Jánosné: Kedves Ida! Majdnem eltűnt a süllyesztőben ez a leveled, ..
ilka: Kedves Ida! na most telibe találtál !!!!!!!!!!!ezt igy ..
Alexandra: Kedves Ida! Az egyik szilveszteri fogadalmam az, hogy szeretnék ..
Zita: Egy bukósisak jól jönne, mert már annyiszor ütköztem ..
P.Timea: Kedves Ida! Nagyon motivált az elmult évben.Mindig is szerettem ..
Borsos Éva: Kedves Ida! Köszönöm a sok jó kívánságot,meglehetősen jól esett.Én ..
Melihercsikné Marika: Köszönöm az újból meküldött táblázatot (elő tudtam volna ..
Chi*** Csapó Ida: Ez a bolt – szerintem – elköltözött, és ..