Tag Archive for 'Kéner Eszter'

Page 2 of 2

Titok, ami mindenképp kell a gazdagsághoz (anyagilag, lelkileg ;-)) – az online kurzus további fontos pillére

Elárulok számodra egy titkot, ami – szerintem – mindenképpen kell az anyagi gazdagsághoz, de valószínűleg a lelkihez is… Ez nem más, mint hogy kézben tudd tartani a saját sorsodat, azon belül is például kontrollálni tudd a pénzügyeidet. Ehhez alapvető eszköz a tervezés, ami pedig nem létezik anélkül, hogy a kiadásaidat és a bevételeidet vezesd. Egyébként ennek segítségével tudod kialakítani az anyagi védettségedet, azaz azt, hogy (vész)tartalékaid legyenek. Ugye mondanom sem kell, hogy ez most mennyire fontos, a jelenlegi globális pénzügyi helyzetben, de úgy általában is – igaz? Khm… ráadásul az “rossz hírem”, hogy a készpénzáramlás rendszeres követése nélkül senki nem lett még gazdag, illetve nem tudta meg tartani anyagi javait, ha félvállról vette a bevétel-kiadások kontrollálását.

Kéner Eszter a 2. női pénzügyi önismereti konferencia egyik vendégelőadója volt.  Igazán őszinte, mély pillanatai  voltak ennek a rendezvénynek azok, amikor az egyik résztvevői hozzászólás nyomán Eszter elmondta, miként élte meg, hogyan oldotta meg azt a nehéz élethelyzetét, amikor 5 hónapos kisfiával ketten maradtak. Az élő, igaz történetekkel, a valós “esettanulmányokkal” sokat segíthetünk egymásnak is – ötleteket, tippeket kaphatunk a másiktól, és erőt is meríthetünk az egyes példákból. Nyugodtan gondolhatjuk, gondoljuk is azt: ha másnak sikerült, akkor nekünk is menni fog.

Tíz perces a videófelvétel, amit itt alább láthatsz. Azt is illusztrálja, hogy a tervezett online kurzuson az egyik legfontosabb további pillér a gyakorlatiasság lesz, azaz igyekszünk a gyakorlatban is jól alkalmazható jó megoldásokkal szolgálni a résztvevőket. Például az ún. dinamikus cash flow vezetésével.

A hozzászólásokban várjuk Eszterrel együtt a véleményeteket, a reakcióitokat! Köszönjük előre is! ;-)

Ha neked az a jobb, úgy egyszerűbb, akkor a beszélgetés szöveges (pdf formátumú) verziójához ide kattints! Nyugodtan le is mentheted magadnak.

Utóirat: az online kurzusról itt találsz információkat – ha még nem olvastad volna:

http://www.gazdagnok.hu/2008/12/04/hogyan-legyen-tele-sajat-noi-penztarcad-hamarosan-online-kurzus/

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png

Hogyan tanulhatsz online módon? Gyere kerekasztalbeszélgetésünkre személyesen vagy az internet segítségével!

A címbeli kérdés, azaz hogyan tanulhatsz online módon, ez lesz annak a kerekasztal beszélgetésnek a témája, amelynek egyik résztvevője jómagam leszek a Personal Hungary kiállításon 2008. november 19-én (a rendezvény 20-án is tart – helyszín: SYMA Sport- és Rendezvényközpont Exhibition Hall, 1146 Budapest, Dózsa György út 1.)

Ugyan elsősorban HR-menedzserek számára szervezték meg az idén 5. alkalommal az emberi erőforrás menedzsment szakkiállítást, mégis részt vehetsz rajta – csak jelezd, és máris ingyenes belépő jegyet bocsátunk rendelkezésedre! Ha érdekel, majd ide írjál: nokespenz_kikelet21 kukac notars.hu

De nézzük mikor is találkozhatnánk személyesen – vagy esetleg online?

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png