Tag Archive for 'Női Önismereti és Bőség Akadémia'

Vannak, akik könnyebben lesznek gazdagok? Gazdagság és számmisztika?

Miért foglalkozunk a GazdagNőknél számmisztikával? Jogosan vetheti fel a honlap olvasója, a hírlevél megrendelője ezt a kérdést. A válaszokért Zemlényi-Kovács Erika numerológushoz fordultam, aki 2011. május 28-án, szombaton 10 és 17 óra között tart Budapesten szervezésünk kiscsoportos számmisztikai tanácsadást.

- Vannak emberek, akiknek benne van a számaiban, hogy a pénzzel kell foglalkozniuk? És ha igen, akkor ez hogyan nyilvánulhat meg? Könnyebben lesznek gazdagok?

- Igen, vannak emberek, akiknek a számában megjelenik az, hogy a pénzzel bizonyos értelemben többet vagy másképp kell foglalkozniuk.

A numerológiában (számmisztikában) az elemzés során ezt több helyen is vizsgáljuk, de különösen az úgynevezett karakterszámunk (a teljes dátumból a napszám, például: 1981. 12. 08. ), és a Sorsszámunk mutatja ezt meg.

A Sorsszámunkat úgy kapjuk meg, ha a születési dátum számait egyenként összeadjuk, melynek eredményeként többnyire egy kétjegyű számot kapunk (ez a Sorsút száma), melynek számait addig adjuk össze, míg egy egyjegyű számot kapunk (ez lesz a Sorsszám).

Pld: 1964.09. 17 = 37 = 10 = 1

– Igaz, hogy ez a 8-as Sorsszámú emberekre vonatkozik főleg, a pénz, a gazdagság?

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png

Hogyan változhat meg az életünk?! Ingyenes számmisztikai beszélgetéssorozat 2.

Az, hogy az életünk hogyan működik, mennyire vagyunk boldogak, sok minden befolyásolja. Igyekszünk különböző úton-módon válaszokat találni a miértekre és a hogyanokra. Néha döbbenten konstatálunk egy-egy felismerést és módszert, no és azt, ahogyan eljutottunk hozzá. A számmisztika is egy ilyen érdekes, izgalmas, döbbenetes technika!

Amikor egy elemzés során elmondják a születési dátumunkból azt, hogy miért is vagyunk betegek, mi a valódi ok, és ezt hogyan tudjuk megoldani – és előtte már számtalan próbálkozást tettünk a megoldás érdekében – igen csak elcsodálkozunk és fájdalmasan kérdezzük magunktól “Miért nem hamarabb találtam rá erre a módszerre?”

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png

A gazdagság számos (!) úton érkezhet hozzád!

8. hó 8-án tartották 2008-ban Kínában az olimpia megnyítóját. Tudod, hogy miért pont ekkor?

Nem véletlenül választották ezt az időpontot a kínaik, ugyanis a 8-ast a gazdagság számának tartják. Fekvő 8-as formájában a végtelen bőséget szimbolizálja, amikor is a gazdagság, a pénz számos úton és formában érkezhet hozzád! ÉS folyamatosan áramlik… :-)

Mi az a számos forma/mód, ahogy a gazdagság érkezhet hozzád?

Nézzük meg, hogy ezt miért említettem…

3 úton érkezhet hozzád a pénz, 3 féle módon tudod tudatosítani magadat a gazdagsággal, a BŐséggel kapcsolatban.

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png

Lehet-e rosszkor születni? Ingyenes számmisztikai beszélgetéssorozat

Lehet, hogy rossz időpontban születtem? - hangzott az eléggé elkeseredett hangú, fájdalmas kérdés arra a Számmisztikai riporter kerestetik! felhívásomra, amit a GazdagNők 2 tematikus allistáján jelenlévőknek küldtem el.  Felajánlottam, hogy kérdezzenek mielőtt leülünk Zemlényi-Kovács Erika numerológussal beszélgetni abból az apropóból, hogy a Női Önismereti és Bőség Akadémia keretében 2011. május 28-án, szombaton egésznapos kiscsoportos számmisztikai tanácsadást tart Budapesten. Sok izgalmas kérdés érkezett, és egy 4 részes beszélgetéssorozatot indítunk most útjára.

Ismerd meg nemcsak tenmagadat, hanem a tanácsadódat is! Tehát azt is, akire rád bízod magadat. A GazdagNőknél immáron hagyomány, hogy videófelvételek segítségével is igyekszünk közelebb hozni a honlap látogatóihoz, a blog- és a hírlevél olvasóihoz a szakértőinket. Ezért is készült egy felvétel sorozat Zemlényi-Kovács Erika numerológussal, aki egy kellemes, kedves személyiség, támogató és segítőkész tanácsadó.

Micsoda is a számmisztika, és mire jó egyáltalán? - ezzel kezdtük a beszélgetést Erikával. Az 1. rész közel 5  perc – alább röviden összefoglaltam, mi volt a témánk. A videót itt tudod megnézni:

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png

Születésnapod, amelyik örök életre szóló?

Mi az, amiből biztosan egy van csak a mostani életünkben? Hm? :-) Én úgy gondolom, hogy a születésünk napja ilyen – egyszeri és megismételhetetlen.

Örök életre szól a születésnapunk? Nagy valószínűséggel igen. A numerológusok szerint biztosan, és nem véletlenül épült erre az egyetlen egy napra egy egész ezoterikus/spirituális tudományág.

A számmisztika hozzásegít ahhoz, hogy jobban megértsük saját magunkat, de még az embertársainkat is. Különösen azokat, akikkel szorosabb kapcsolatban vagyunk: szűkebb családtagjainkat, szorosabb kötődésű barátságaink: barátnőinket, barátainkat…

Egy önismereti kulcsot kínálunk neked is –>> És az információk birtokában tudsz aztán dönteni róla, hogy érint-e ez téged, és ha érdekel, akkor milyen mélységig érdekel.

Kiscsoportos számmisztikai tanácsadás lesz a GazdagNők Női Önismereti és Bőség Akadémiája keretében2011. május 28-án, szombaton Budapesten 10 és 17 óra között a Sziddhárta Közösségi Házban (VI. kerület Andrássy út).

A létszám limitált: csak 20 fő jelentkezését és befizetését tudjuk fogadni!

A csoportos tanácsadáson a résztvevőket Zemlényi-Kovács Erika numerológus bevezeti a számok mint szimbólumok izgalmas világába.

Miről szól a kiscsoportos számmisztikai tanácsadás, azaz hogyan ismerheted meg önmagadat a számaid segítségével?

A következő témakörökkel ismerkednek a jelentkezők:

  1. Mi és mire jó a számmisztika?
  2. Eredete, története, irányzatok
  3. A számok alapenergiái
  4. A születési dátum: hogyan nézzünk rá, mi az, ami kiemelt jelentőségű?
  5. A számmisztika önismereti rendszer: ahogyan megismerjük számaink jelentését, minőségét, önmagunkkal kapcsolatos információkhoz jutunk: erősségek, gyengeségek, lehetőségek: mire érdemes odafigyelni?
  6. Személyes karakterszámunk: ezek vagyunk mi, szabad akaratunkból, emiatt vagyunk betegek vagy egészségesek, boldogok vagy boldogtalanok – ez az, amin tudunk változtatni!
  7. Sorsút, Életfeladat, Hivatás: a megfelelő életterület kiválasztása, tanulandó helyzetek, leckék felismerése, célok meghatározása – mi segít, hogy a helyeden légy?
  8. Szó lesz a pár- és egyéb kapcsolataink elemzéséről – hogy jobban értsük és érezzük magunkat együtt, és ne akarjunk a cseresznyefáról almát szedni :-)
  9. Időnumerológia: életciklusok, személyes év – alkalmas időpontban cselekszel?
  10. Beszélgetünk még a számmisztika mélységeiről, lehetőségeiről (betegséghajlamok, gyermeknumerológia)
  11. …és arról, miért különböznek még az „egy az egyben” ugyanazon számokkal rendelkező emberek is, illetve miért ne irigyeljünk senkit a számai miatt (a mi „csomagunkban” is minden benne van, amire szükségünk van) .

Ha érdekelnek a fentiek, javaslom, hogy olvasd el mielőbb a 2011. május 28-án, szombaton Budapesten tartandó kiscsoportos számmisztikai tanácsadásunkról a tájékoztatót, és döntsél a jelentkezésedről! A részletek itt találod –>>


http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png

Színek gazdag világa: mik illenek leginkább hozzád?

440 színes kendő – valahol ezt a számot olvastam. Hogy egy színtanácsadó ekkora arzenállal rendelkezik, azaz ennyi kendő segítségével vezet be a színek gazdag világába – hogy megtaláljuk a saját színvilágunkat. Azt, ami számunkra leginkább megfelelő, ami leginkább illik hozzánk.

A saját színeidet itt te is biztosan megtalálod! –>>>

Máig őrzöm azt a színkártyát (amihez hasonlót az alábbi videóban te is láthatsz), amit még 2004 decemberében kaptam Radics Edit szín- és stílustanácsadótól. Természetesen azt követően, hogy beazonosítottuk a saját színcsoportomat. Néhány színt azonnal likvidáltam a ruhatáramból, és máig nem hiányoznak, pedig annak idején szerettem őket. De elég könnyen beláttam, hogy miért nem voltak előnyösek számomra, illetve megértettem, hogy miért vonzódom ösztönösen bizonyos színekhez, színvilághoz. Igazából, amiktől megváltam, mindegyik afféle divathullám része volt nálam, míg más színek előtte is örökzöldek voltak, és azóta is azok számomra. Edit néhány érdekes történetet is elmesélt a színtanácsadásaiból, amit lehet, hogy megtesz a GazdagNők Önismereti és Bőség Akadémiája 1 napos csoportos stílustanácsadása keretében február 12-én, szombaton, illetve február 13-án, vasárnap (jelentkezni már csak az utóbbi napra lehet! —>>>). Ennél sokkal izgalmasabb lesz azonban az a sok-sok kisebb-nagyobb trükk, amivel megismerteti azokat, akik eljönnek a színtanácsadást is tartalmazó programra.

Bepillantás a színtanácsadásba – ezt a címet adhatnánk az alábbi videónak, mert valóban kicsit megismerkedhetsz azzal a következő 4 percben, hogy mi is történhet egy-egy ilyen alkalommal, és milyen kellékeket hogyan használnak a résztvevők a tanácsadó vezetésével.

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png

Téltemető stílustanácsadás ötletek báli szezonra – öltözködési stílusok szerint!

Téltemető, tavasz és napfény előcsalogató - ez a farsang idejének lényege, s még az, hogy pogány eredetű ünneplés. A farsang időtartama minden évben változik. Ami stabil és az eligazodást segíti: vízkereszttől, azaz január 6-tól hamvazó szerdáig tart, azaz egészen a 40 napos böjt kezdetéig tart. Ez a mulatozások és vígalmak időszaka – a farsangot már az ókorban is ünnepelték. Lehet batyus bált tartani – ilyenkor érvényes a “ha hoztok, esztek, ha jöttök, lesztek” mondás -, de álarcos is lehet a bál. Nálunk Magyarorszgáon elsősorban az előzőek táncmulatsággal egybekötve kapják a főszerepet. Felvetődhet a kérdés, hogyan is öltözzünk fel pénztárca kímélően, elegánsan?

A személyes öltözködési stílusoddal kapcsolatban nemrégen kitölthettél egy tesztet itt a Gazdagnők.hu honlap blogjában (vagy ha még nem tetted meg, akkor ide klikkelve pótold/pótolhatod). Nos, most az öltözködési stílusok ismeretében olvashatod Radics Edit szín- és stílustanácsadó, stíluskommunikátor tanácsait a báli szezonra, a farsangi időszakra.

- Mi a legfontosabb alapvetés? - erről kérdeztem először Editet.

- Az eleganciát nem hordani, hanem viselni kell….! Kinek-kinek a stílusa szerint. Fontos az egyenes testtartás, az emelt fő, a kecses mozgás. Begörnyedt háttal, lógatott fejjel nem érjük el a várt hatást. Nem árt előtte gyakorolni, akár tükör előtt is, szokjunk hozzá saját látványunkhoz, mert nem gyakran öltözünk így. A hosszú estélyi ruhában másként kell a hölgyeknek lépniük!

- Nocsak! Hogyan? - kérdeztem, leleplezve ezzel magamat, hogy nem igazán volt még rajtam hosszú, estélyi ruha. Bár a saját stílusomhoz a női frakk vagy szmoking, illetve a “kis fekete ruha” illik.

- Kinyujtott lábfejjel kisebb kört írunk le magunk előtt, és ilyen köröző oldalazó mozgással, mint egy balettáncos, rakjuk a lábunkat. Ezzel a félkör mozdulattal tudjuk magunk előtt alulról elemelni a ruha alját. Ha nem így teszünk, akkor sajnos a ruha becsapódik a két láb közé, ez nagyon kiábrándító látvány. Tehát hölgyeim, nem “trappolunk” az ilyen ruhában, mint a bevásárláskor, hanem vonulunk! A legszebb báli toalettet is elronthatjuk, ha nem tudjuk viselni.

Mi a tanács a báli szezonban kinek-kinek a saját öltözködési stílusa szerint?

Romantikus stílusúaknak

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png

Milyen öltözködési stílust képviselsz? Női önismereti teszt

Milyen stílust képviselsz? Mit mutat a személyiséged egy-egy vonása? Ezeket a kérdéseket fontos lehet feltenned, ha mélyebb önismeretet szeretnél, ha pénztárcakímélő és minőségi ruhatárat akarsz összeállítani. De folytathatnánk a kérdést a következőkkel is:

Romantikus alkat vagy, vagy éppen a végzet asszonya? Vagy hol ilyen, hol pedig olyan? Sőt, ha nagyon őszinte szeretnél lenni, magad sem tudod eldönteni, hogy melyik csoportba is tartozol, melyik stílus áll hozzád legközelebb? Radics Edit szín- és stílustanácsadó, stíluskommunikátor összeállított a személyiségvonások és a stíluskommunikáció összefüggéseit vizsgáló tesztsort, ami a saját szellemi terméke (így hivatkozás és a szerző engedélye nélkül nem használható fel, és nem közölhető máshol). Nos, Edit a GazdagNők Női Önismereti és Bőség Akadémiája keretében 1 napos csoportos stílustanácsadást tart, ahol mélyebben téma lesz a személyiségtípusokkal összefüggésben a a megfelelő stílus kialakítása. Hogy ízelítőt is kaphass, történt valami ;-), figyelj csak!

GazdagNők olvasóinak is rendelkezésére bocsátotta Edit a Magyar Esküvő Magazin után az alább található tesztsort. Ez nagyon kedvező fogadtatásra talált a magazin olvasói körében, mivel az embereket általában érdeklik a személyiségükkel összefüggő témák. Ha Te is megválaszolod a kérdéseket, akkor ráébredhetsz arra, hogy miért kedveled ezt vagy azt a stílust, és ez hogyan függ össze az alapvető személyiségvonásaiddal. Kellemes időtöltést kívánunk Edittel neked!

Teszteld velünk a személyiségedet, a stílusodat!

Válaszolj igennel vagy nemmel a következő kérdésekre:

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png

Pénztárcakímélő, minőségi ruhatár – legalább 22 variációban… Jelentkezhetsz 1 napos stílustanácsadásunkra!

Szín- és stílustanácsadónak, stíluskommunikátornak vallja magát Radics Edit, a Stíluskommunikátor.hu honlap tulajdonosa, aki 1996 óta foglalkozik ezzel a témával. Edit 2011. február 12-én, szombaton (MEGTELT!) egész napos stílustanácsadást tart Budapesten a GazdagNők honlap és hírlevél olvasóinak (a jelentkezési lehetőséget a bejegyzés alján megtalálod!). Beszélgetésünket azzal kezdtük, hogy

tudunk-e egyáltalán, és hogyan spórolni az öltözködésen?

És főleg mit tudunk tanulni ebből a szempontból Edittől.

A beszélgetésünket megnézheted videóról itt, de le is töltheted a szövegét pdf-formátumban: Pénztárcakímélő, minőségi ruhatár (Radics Edit szín- és stílustanácsadó) (423) A videó után a beszélgetést olvashatod blogbejegyzésként is, aminek egyébként a végén már jelentkezni is tudsz az egy napos csoportos stílustanácsadásra.

- Mindenütt, ahol nőkkel találkozom – rendezvényeken, baráti körben – , ahol téma a stílusépítés, meg szoktam kérdezni – kezdte Radics Edit szín- és stílustanácsadó, stíluskommunikátor a beszélgetésünket -, hogy ki az, akinek van a szekrényében olyan holmi, amit nem vesz föl. Ez nagy derültséget okoz általában, és szinte minden kéz a levegőbe lendül. Innen lehet tudni, hogy vannak melléfogásaink.

- Magyarul: van egy csomó felesleges ruhánk.

- Így van. És úgy teszem fel a kérdést, hogy van-e olyan ruhadarabjuk, amit soha nem vesznek föl.

- Mert nem szeretik?

- Mert rosszul választottak. Az egy másik kérdés, hogy a ruhatárunk egyharmadát használjuk rendszeresen, de a maradék kétharmadba tartozik az, amit viszont soha nem vennénk fel, és nem is veszünk fel. Valami miatt megtetszett annak idején… Máson láttuk, trend színű volt, tetszett az anyaga… De amikor felveszi valaki az ilyen ruhadarabot otthon, akkor látja, hogy a ruha elnyomja, elsápasztja, de ő nem szép általa.

- Többnyire rosszul is érzi magát benne.

- Természetesen…

Szín és forma – mindenkor összhangban

- Ezeket a melléfogásokat hogyan tudjuk kiküszöbölni? Te miben tudsz segíteni? Te megtanítasz bennünket olyasmire, amikkel ezeket a baklövéseket el tudjuk kerülni?

- Két alapvető dologra hívom fel a figyelmet, és abban az időkeretben, ami rendelkezésre áll, kicsit gyakoroljuk is. Az együttlét után úgy távoznak a lányok, az érdeklődők, hogy ők maguk ki tudják választani a színkavalkádból a színcsoport meghatározás után, ami az ő színcsoportjukba tartozik, amik úgymond az ő színeik. Tehát tudatossá válik a színek kiválasztása, és ez a legfontosabb, ez a lényeg. A másik a forma. Ott pedig tudatossá válik az, hogy milyen hosszak, milyen szabásvonalak előnyösek az éppen aktuális testsémához, tehát a saját alakjukhoz.

- Ez egyben azt is jelenti, ha jól választom ki a nekem megfelelő színeket, tudom, hogy formai szempontból számomra mi az előnyös, miben érzem jól magamat, akkor kisebb darabszámból jön ki egy többféle variációs lehetőséget biztosító ruhatár, és kevésbé állnak a ruhák a szekrényemben?

- Igen. És nem leszünk boltkórosak, nem impresszió alapján és nem elsősorban a divatot követve választjuk meg a ruháinkat. Lesz egy alapruhatár, amiben sokkal több lesz a variációs lehetőség. Részben azért, mert az azonos színcsoportba tartozó színek mind hordhatóak egymással, részben pedig azért, mert formailag az alapruhatár olyan, ami több variációs lehetőséget biztosít, mint ha egye-egy öltözetet külön-külön választunk magunknak.

- Ha jól gondolom, akkor arról van szó, ha megveszek csak úgy, kevésbé tudatosan például egy nadrágkosztümöt, egy kosztümöt, meg néhány blúzt, ezeket magukban tudom ugyan használni, de nem tudom jól variálni egymással. Ha megtanuljuk viszont azt, amit meg lehet tanulni tőled, akkor az egyes darabokat többféle variációban, meg jó kiegészítőkkel jobban ki tudjuk használni.

Minőségi ruhatár, ami pénztárcakímélő

- Röviden elmondom, hogy mi tartozik egy alapruhatárba: egy nadrágos kétrészes, egy szoknyás kétrészes – ez lehet dzseki, mellény, tehát mindenkinek a stílusa szerint, nem feltétlenül kosztüm -, egy szóló ruha, egy szóló nadrág, egy szóló kabátka, egy szóló szoknya. Ezekből 22 féle variációt tudunk előállítani. Ezt öltöztető babákon kicsit kreatívkodva a programon résztvevő lányok saját maguknak összeállítják. Nagyon tetszik nekik mindig ez a játék, és önmaguk látják, hajtogatják, ollóval elvagdossák azokat a ruhaformákat, ami számukra ajánlott, és mindezt nagy örömmel teszik. Születnek ilyenkor nagy felismerések. Például azt mondják: ó, most már értem, az a ruhadarab miért nem állt jól nekem!

- Ha jól értem ezzel a pénzünket sem pazaroljuk, meg tudjuk takarítani fontosabb dolgokra.

- Abszolút így van. Sokkal kevesebb pénzt fordítanak eztán a résztvevők ruhára. A férfiaktól kaptam az első visszajelzésekben azt – én 1996 óta foglalkozom stílustanácsadással -, hogy milyen hálásak, mert azóta, hogy a párjuk részt vett nálam stílustanácsadáson, kevesebb pénzt költenek az asszonyok az öltözködésre. Minőségibb a ruhatáruk, és nagyobb harmóniában van velük a szín is, és a forma is.

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png

2010 elköszön, 2011 érkezik: Angyal-kártya húzás január 2-án 16 órakor online!

FONTOS: használd ezt a segédletet, hogy hozzá tudjál szólni a mai online találkozónkon: http://www.gazdagnok.hu/gazdagnok-online-kozvetites-3.pdf

A számvetés ideje hagyományosan minden év vége. Kíváncsiságból megnéztem, hogy mik voltak a legolvasottabb írások az ideiek közül – lássuk is közülük az első négyet, azaz azokat, amiket legtöbben olvastatok 2010-ben:

  1. Elengedés – a Vákum Törvénye a jóléthez, bőséghez vezető úton
  2. Pénz-szokások, amik a gyarapodásodat segíthetik… (nyereményjáték)
  3. Joe Vitale: A pénzteremtés történelmének leghatalmasabb titka (Mitől dől a lé? ;-))
  4. Pénz ötletek anyagi gazdagodásodhoz – a Telő Hold energiájával kísérve

A 2011-es évet megerősítendő javaslom, hogy olvassátok újra őket, vagy ha még nem olvastátok, akkor most tegyétek meg :-). Tapasztalatom szerint gyakran lehet abból is tanulni, amit már olvastam, láttam, hallottam, mert olyasmit látok, hallok meg belőle, amit korábban esetleg nem.

Az újesztendőt másképp is megerősíthetjük - mégpedig közösen! Immáron hagyomány, mert most már 3. alkalom lesz, hogy a GazdagNők blogolvasóival, hírlevél-megrendelőivel Angyal-kártyát húzunk a következő évre.

Gyertek ide 2011. január 2-án, vasárnap délután 4 órakor,

mert online közvetítést tartunk, azaz itt leszünk Eszterrel mindketten, és csinálunk egy kis számvetést, előrenézést a következő évre. Aki kéri, húzok neki Angyal-kártyát, Eszter = Estee pedig mint a GazdagNők NetAngyala is, segít nekem.

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png