A pénzt gyakran a férfiakhoz kötik, így jogos kérdés: miért kell foglalkozni a nők és a pénz kapcsolatával. Ezzel a felvetéssel kezdődött Kis Tündével a beszélgetésünk, aminek az adott apropot, hogy 2010. november 12-én és 13-án Pécsett előadást, illetve Pénz-Vonzó Bőség-Nap címmel rituális elemekkel is tarkított tréninget tartottam. A beszélgetés az MR6-on november 15-én hétfőn du 2 és 3 óra között hangzott el, megismételték másnap délelőtt 9 és 10 óra között, és most közreadom itt a GazdagNők honlapon is.
Felér egy tréninggel – mondtak már ilyent nyilatkozataimról. Valóban mindig igyekszem fontos, és hasznos dolgokat, öntudatra ébresztő gondolatokat, pénz- és bőségtudatosságot emelő felvetéseket elmondani. Hogy ez a mostani beszélgetés mit nyújthat neked, magadnak kell eldöntened, hallgasd hát meg :-)
Érdeklődésfelkeltőnek Kis Tünde kérdéseit idézem:
Volt egy érdekes félmondata az előbb. Hogy a nők nem tettek félre akkor pénzt maguknak, amikor megtehették volna. Jól értettem, hogy ha mondjuk házasságban él egy nő, akkor is tartson magán egy kis külön pénzt?
Van, aki a háta közepére kívánja, ha pénzügyi tanácsokkal fölhívja valaki, más megköszöni, mert nem tud a pénzzel bánni. Jól értettem, hogy spirituálisan is be lehet vonzani a pénzt?
Az is viszonylagos, hogy kinek mennyi pénz a sok. Tehát lehet, hogy apró lépésenként lehet haladni, ha egyszer valaki nagyon sok pénzt szeretne magának?
A beszélgetésünknek elkészült az írásos változata is.






Hogyan támogathatod saját pénzügyi sikereidet? A pénzügyi önismeret, azaz például az, hogy
Milliomosként, millomos nőként ;-) milyen lennél? Játszottál már ezzel a gondolattal?

Te milyen vagy?
A GazdagNők hálakövein mit is értsünk 











Izgatottan készültem Ida nők és pénz tréningjére, bár arra számítottam, hogy pénzügyi szorongásaimért dorgálásban lesz részem. Szó sem volt ilyesmiről, a tréning nagyon kellemes és elfogadó légkörben zajlott. Ugyanakkor egyáltalán nem könnyű szembesülnöm azzal, hogyan bánok valójában a pénzzel.
Korábban egészen más képem volt a pénzügyi "magatartásomról", mint amit itt kaptam. Rádöbbentem, hogy közel sem vagyok annyira kockázatkerülő, mint gondoltam.
A "tortasütő" gyakorlat pedig igazi sírós-nevetős élményt adott, egyszerre volt megrázó és felszabadító.
Fodorné Tóth Krisztina
társadalmi és online kommunikációs szakértő
Ti írtátok: utolsó hozzászólásaitok
Chi*** Csapó Ida: Julianna, ha valamit tanulunk, akkor be kell gyakorolni, és ..Szabó-Palotás Julianna Terézia: annyira kevés a tudásom,hogy fontosnak tartottam megírni:minimális.Erre ugy ..
Alexandra: Kedves Ida! A jelek figyelése remek játék, nekem még ..
Andi: gazdag lettem és boldog végre :) ..
Viktória: Joe Vitale két könyvében is megemlékezik a módszerről, ..
Chi*** Csapó Ida: Örülök Judit, hogy örültél :-) Igen, ismerem Bellának ezt ..
Németi Judit: Kedves Ida! Nagyon örültem a Hoponoponó-nak. Szeretném figyelmedbe ajánlani ..
Petrok eva: Kedves egycipobe jaro tarsaim. Kozel 70 eves vagyok ..
Melihercsik Jánosné: Kedves Ida! Majdnem eltűnt a süllyesztőben ez a leveled, ..
ilka: Kedves Ida! na most telibe találtál !!!!!!!!!!!ezt igy ..
Alexandra: Kedves Ida! Az egyik szilveszteri fogadalmam az, hogy szeretnék ..
Zita: Egy bukósisak jól jönne, mert már annyiszor ütköztem ..
P.Timea: Kedves Ida! Nagyon motivált az elmult évben.Mindig is szerettem ..
Borsos Éva: Kedves Ida! Köszönöm a sok jó kívánságot,meglehetősen jól esett.Én ..
Melihercsikné Marika: Köszönöm az újból meküldött táblázatot (elő tudtam volna ..
Chi*** Csapó Ida: Ez a bolt – szerintem – elköltözött, és ..
erika: szia.az “édesvíz” ezoterikus boltban lehet megvásárolni a “pénzmágnes” ..