Tag Archive for 'női teremtő est'

Mi kell a (pénz)teremtéshez (többek között)?

Elkeseredett e-mailt kaptam egyik hírlevél-, ill. blogolvasómtól. Miszerint mindent megpróbált,  mégsem tud változtatni a helyzetén, hiába dolgozik rendszeresen hónapok óta. Kétszer is leírta az elkeserítő szót a levelében: a mostani állapotára és sárga csekkjei befizetési nehézségei kapcsán is. Úgy érezte, hogy a maga részéről mindent megtett, hiszen nagyon bízott és hitt a teremtő erejében, és mégsem mennek a dolgai. Jogosan vetődhet fel, vajon miért nem?

A gondolkodásunk is megszokásaink mentén halad – itt az alábbi videóban nem véletlenül említem ismét a szokásokat. És bizony a szokásaink szorosan összefüggnek a teremtéssel, azaz azzal, hogy mit és hogyan teremtünk meg magunknak, másoknak… Sokszor elhangzott már, ha nem megy valami, akkor valószínűleg a gondolataink főleg akörül járnak, amit NEM akarunk. Lehet ez az első hiba, ami a téves teremtésekhez visz. Ráadásul amikor spontán, és valljuk be, folyamatosan arra fókuszálunk = mert a gondolataink többnyire akörül járnak, amit nem szeretnénk, akkor nem csoda, hogy nem mozdulunk el tapodtat sem.  És valószínűleg ezek nem járnak jó érzéssel sem, mert aggódhatunk, kétségbeesünk stb. Ráadásul észre sem vesszük a negatív megerősítéseinket, az “önbeteljesítő jóslatainkat”.

Ha pedig már a tudatos teremtés útjára léptünk, akkor is újra meg újra meg kell ismételnünk bizonyos lépéseket, hogy elérjük a célunkat. Például ha már megvannak a pozitív megerősítő mondataid, amiket el is hiszel (!), az még nem elég! Ki kell alakítanod egy teremtő praxist – méghozzá napi szinten! Ehhez pedig még két fontos dolog kell – erről beszélek alábbi videómban. Köszönöm, hogy megnézed :-)

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png

Akarsz pénzt?

Lehet, hogy túl direkt a kérdés, mégis felteszem: akarsz pénzt, kedves  blogolvasóm? Igen, te, aki ezeket a sorokat olvassa :-)
Vagy bármi mást, amiben úgy érzed, hogy úgymond “szükséget szenvedsz”? Egészséget, jó párkapcsolatot, vagy jó munkahelyet… nem is sorolom tovább!

S mit gondolsz, hol a hiba, ha mégsem érkezik meg, amit szeretnénk?
Hát legelőször érdemes végig gondolni, hogy TÉNYLEG akarjuk-e?
Megfigyelted, ha valamiben megszállottak vagyunk, az Isten sem tud megállítani bennünket, mitöbb: az isteni/istennői erők is támogatnak bennünket, és valóban megvalósul, amit szeretnénk. Mit szeretnénk? Ha visszagondolunk rá, akkor akartuk, pillanatig sem volt kétséges számunkra,
hogy meglesz (mert már meg is volt: bennünk).

Nos, ha akarsz pénzt, több pénzt az eddiginél, jobb egészséget, párkapcsolatot, munkahelyet, vagy bármi mást, de valahogy mégsem sikerül, akkor tarts velem/tarts velünk! Hogy hova?

Az idei első Tízmilliószoros Napon 2013. február 25-én, hétfőn. TeliHoldkor női teremtő estet tartok 18 és 20 óra között Budapesten. A  további részleteket a programról: itt találod a jelentkezési lehetőséggel együtt,  tehát klikkelj ide az információkért! –>>

8 hely máris elkelt! Ezért célszerű mielőbb döntened ~ köszönöm..  Tehát további részletek itt! –>>

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png

Hogyan teremtsünk nőként? Várlak 2013. február 25-én, hétfőn este!

FONTOS: már csak 4 hely van! Ezért célszerű igyekezni a jelentkezéssel! Köszönöm :-)

Az első az idén! Már mint Tízmilliószoros Teremtő nap 2013. február 25-én, hétfőn. E napon este 18 és 20 óra között várom Budapesten azokat a nőtársaimat, akiket kimondottan a női teremtő erő érdekel. Mi, nők magunk között tölthetünk el 2 izgalmas órát.

Előzetesen és röviden annyit: spirituális önismereti előadást hallhatsz tőlem és közös meditációval, gyakorlattal zárunk. Kiemelten figyelünk a nők által elkövetett pénzügyi hibákra (ezekből egy szerző legalább 75-öt összeszámolt, gondoltad volna? ideje hát korrigálni őket…)

10 milliószoros napoknak a tibeti (“nagy”) buddha napokat hívják. És azt tartják, hogy ezeken a napokon minden teremtés 10 milliószoros erővel hat – a pozitívak és a negatívak egyaránt. Tízmilliószoros erővel tudsz teremteni, és elengedni is már nem kívánatos dolgokat.

Régi hagyomány a GazdagNőknél, hogy ezeken a Tízmilliószoros Teremtő Napokon összegyűlünk, és teremtő energiáinkat igyekszünk megsokszorozni:

  • oldjuk a blokkjainkat,
  • elengedjük, aminek már célszerű mennie, különösen a női pénzügyi hibákra tekintettel,
  • elindulunk új vagy régi vágyaink nyomában most már hathatósabban, teremtőbben ;-),
  • és megerősítjük céljainkat, terveinket cselekvésre késztetői női energiákkal.

Gyere, tarts velem/velünk, ha támogató női körben

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png