Tag Archive for 'pályázat'

Pénzügyi örökségünk… Sorsunk útja?

Pénzügyi örökségünk – sorsunk útja?
Elbeszéletlen női pénz történetek – több is megjelent már a GazdagNők honlapján. Egy újabbat hoztam – mindannyiunk okulására. Főszereplője, Ács Szilvia hozzájárult ahhoz, hogy teljes névvel közzétehessem azt, amit megélt, amit átélt – senkinek nem lesz tanulságok nélkül való, ebben biztos vagyok.
Idézem máris Szilvit:
Úgy tapasztaltam saját környezetemben, hogy sokaknak “hasznos” volt, ami velem történt. Van, akinek spirituálisan, a szüleikkel kapcsolatos szeretet, elengedés, megbocsátás témában, másoknak meg a gyakorlatiasabb oldala: a „mit hagyunk magunk után” gondolata, a hitelek halmozása. Ezek elindított folyamatokat másokban is.
Örülök, ha bárkinek is segít a történet, ezért használd, ahogy jónak látod, akár a nevemmel is. Bízom benned. :)
Aki vagyok, most
37 éves vagyok, Budapesten  a  XIX. kerületben lakom 2 gyermekemmel, 17 éves a lányom, Bebe, és 7 a fiam, Ferkó. Csodálatos emberkék. :)
Szociális munkás vagyok. Sokáig hajléktalanokkal dolgoztam a Vöröskeresztnél, és nem olyan régen megtaláltam az utam:) A Belvárosi Tanoda Gimnáziumban dolgozhatom leginkább hátrányos helyzetű  fiatalokkal. És járom az ország iskoláit egy Dobbantó és egy Fiatalok Hálózat programmal. Mindkettő nagyon jó és hasznos szerintem.
A Gordon  erőszakmentes kommunikáció is a szerelmem, szeretnék instruktor lenni, szeptemberben pedig folytatom a tanulást a BKF-n kommunikációs csoport tréner képzésen. Nagyon boldog vagyok, mert sokáig kerestem a helyem a világban. :) Most úgy tűnik, sorra érkeznek a hasonló gondolkodású emberek az életembe.
„…követtem a férjemet, de valami kimaradt”
A férjem válogatott labdarúgó volt. 16 éves korunktól éltünk együtt, először nagyon szerényen, később  szerződést kapott Belgiumba, és 8 év alatt 6 országban éltünk.
Követtem mindenhova, nagy-nagy szerelem volt, úgy éreztem az ő karrierje a legfontosabb. Csodás helyeken, remek emberekkel találkozhattam, de valami kimaradt. Ezzel csak akkor szembesültem mikor elköltözött. Nem volt kapcsolatrendszerem, saját pénzem, gyakorlatom. Leginkább csak karitatív munkát végeztem, gyerekeket neveltem, költözködtem. :) Az egész életemet Ő jelentette, ezért úgy éreztem vége az életemnek…
Hiszem, hogy minden jó, ami történik velünk. Ahhoz, hogy elinduljak a saját utamon, még ha, az nehéz is olykor, kellett ez a nagy pofon:) Akkor Ferkó fiam 2 éves volt. Szállítottam ebédet, dolgoztam éjszakai sofőr szolgálatnál, hajléktalan szállón.
Lassan találtam meg az elveszett önbizalmam. Elkezdtem főiskolára járni és jött a Vöröskereszt ajánlata. Az egész egy Csoda volt. :) Egy év után már a XVI.kerületi irodát vezettem. Annyi bizalmat, szeretetet kaptam, hogy máig sem értem, miért? :)
Szerencsére Feri a volt férjem mai napig is  az egyik legjobb barátom, a gyerekek is boldogok. Az új felesége nagyon szereti őket és neki is van egy kisfia, aki olyan mintha a testvérük lenne. Remélem egy nap én is megtalálom a nekem való legjobb társat:)
„Fáj a hiánya… adósságokat hagyott maga után”
Anyukám november 1-én halt meg, rengeteg adósságot hagyva maga után. Ez egy jó témád lehet a GazdagNők.hu-n. Mármint az örökség. Újabb érv megtakarítás, megfontolt döntések mellett… Hogy miit  hagyunk magunk után, a gyermekeinkre.
Nagyon hiányzik, és fáj a hiánya – 61 éves volt.
Az adósságait a halála napjától törlesztenem kell, a lakását ellenben majd csak a hagyatéki tárgyalás után értékesíthetem. Reményeim szerint abból rendezem az adósságait és élhetem tovább a saját életem.
Nagyon elgondolkodtató, hogy 62 ezer forint nyugdíjra, hogy kaphatott ilyen sok hitelkártyát, gyorshitelt stb. Auchan, Tesco hitelkártya, Cib folyószámla és gyorshitel, Credigen személyi kölcsön és hitel kártya, Erste folyószámla hitel, Provident… Összesen kb 1.5 millió forint értékben és van egy jelzáloghitele is 2.4 millió forint a Raiffaieisen-nél. Csak azért írom ezt neked, mert úgy érzem nagyon tanulságos lehet mások számára is. Természetesen tudom mindenki magáért felelős, de azért nagy pénzintézetektől is elvárnám a társadalom iránti felelősséget.
A lényeg, hogy nagyon nehéz helyzetbe kerültem. Egyedül nevelem 2 gyermekem, számomra ismeretlen módon napi gondjaink vannak, és már van amit nem tudok fizetni.
Őszintén hiszem, mert úgy tapasztaltam minden jó ami történik, értünk van. Tudom ez a mostani helyzet is ilyen. Hiszem, hogy jól jövünk ki belőle, és a gyerekeknek is jó, ha ezt is megtapasztalják. Gyanítom, azért bírom ezt az egészet derűsen végigcsinálni, mert gyerekkoromban nagyon szegények voltunk.
Valamiért úgy érzem, ha most megoldom anyuval kapcsolatos minden feladatom, anyagilag és lelkileg is  akkor azzal új fordulatot vesz az életem. Az ő élete, személye, mint Anya sok megértendő, elfogadandó dolgot jelent nekem.
„…honnan hova tartok”
Úgy érzem, most végre a “sorsom útját járom”.
Talán lassan megérek dolgokra, szolgálni jó ügyeket, embereket, szerelemre, bőségre.:)
Körülbelül ennyi kis életem története, köszönöm, hogy elolvastad! Jó volt leírni, ilyenkor szembesülök, hogy  honnan hová tartok.
Nagyon hálás vagyok mindenért, amit tőled kapok! Nem tudom, mennyire segít, hogy leírtam a történetemet, válaszoltam, de ez a legkevesebb, amit “cserébe”, én adhatok neked :), és másoknak is tanulságképpen.
Egy nap helyre állok anyagilag, és személyesen szeretnék tanulni tőled, van mit. Kezdjük mindjárt az otthonról hozott mintákkal. :) Illetve sorsszerűen visszatér életembe, hogy ha sok pénzhez jutok, akkor sok az adósságom, rendezni valóm, ezért a nagy pénzösszeg hamar lecsökken. Általában vannak megtakarításaim, de azokhoz is rendre hozzá kell nyúlni. Vannak öregkoromra megtakarításaim, talán sok is:), amiket most nagyon nehezen fizetek be. Szóval megyek hozzád, amint megszűnnek a napi gondok.
Köszönöm, hogy elolvastad a levelem!
Hálás köszönet mindenért, kedves ismeretlen ismerősöm.
A legjobbakat kívánom neked, szeretettel: Szilvi
Üzenet Szilvinek
Én köszönöm neked, Szilvi, hogy hozzájárultál a történeted közzétételéhez. Mi köszönjük neked – ugye, lányok-asszonyok?
Pénzügyi gondolkodásodat itt fejlesztheted – ingyenesen, ajándék e-mail kurzusunkkal —>>
Ha pedig mélyebben akarsz tanulni pénzügyi tervezést itt teheted meg – megoldásokat kínálunk szemléletváltásodhoz, hogy elkerül azt, hogy újra meg újra belemenj ugyanazokba a csapdákba, és racionális síkon is elsajátíthatod a pénztudatosságot –>>>

karpit-lohere-mintaval-1254236_the_wine_houseElbeszéletlen női pénz történetek – több is megjelent már a GazdagNők honlapján. Egy újabbat hoztam – mindannyiunk okulására.

Főszereplője, Ács Szilvia hozzájárult ahhoz, hogy teljes névvel közzétehessem azt, amit megélt, amit átélt – senkinek nem lesz tanulságok nélkül való, ebben biztos vagyok.

Idézem máris Szilvit:

Úgy tapasztaltam saját környezetemben, hogy sokaknak “hasznos” volt, ami velem történt. Van, akinek spirituálisan, a szüleikkel kapcsolatos szeretet, elengedés, megbocsátás témában, másoknak meg a gyakorlatiasabb oldala: a „mit hagyunk magunk után” gondolata, a hitelek halmozása. Ezek elindított folyamatokat másokban is.

Örülök, ha bárkinek is segít a történet, ezért használd, ahogy jónak látod, akár a nevemmel is.  Bízom benned. :)

Aki vagyok, most

37 éves vagyok, Budapesten  a  XIX. kerületben lakom 2 gyermekemmel, 17 éves a lányom, Bebe, és 7 a fiam, Ferkó. Csodálatos emberkék. :)

Szociális munkás vagyok. Sokáig hajléktalanokkal dolgoztam a Vöröskeresztnél, és nem olyan régen megtaláltam az utam:) A Belvárosi Tanoda Gimnáziumban dolgozhatom leginkább halmozottan hátrányos helyzetű  fiatalokkal. És járom az ország iskoláit egy Dobbantó és egy Fiatalok Hálózat programmal. Mindkettő nagyon jó és hasznos szerintem.

A Gordon  erőszakmentes kommunikáció is a szerelmem, szeretnék instruktor lenni, szeptemberben pedig folytatom a tanulást a BKF-n kommunikációs csoport tréner képzésen. Nagyon boldog vagyok, mert sokáig kerestem a helyem a világban. :) Most úgy tűnik, sorra érkeznek a hasonló gondolkodású emberek az életembe.

„…követtem a férjemet, de valami kimaradt”

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png

Hogyan oldottam meg válás után az anyagi gondjaimat két gyerekkel?

szemuveg-fekete-klaviatura-1204276_glasses_on___Elbeszéletlen női pénztörténeteket vártunk 2009-ben, amikor pályázatot írtunk ki nőknek.

De pályázat nélkül is érkeznek, leíródnak női pénztörténetek. Nem kitalációk, az élet írta őket. Ahogy Varga Era, az Online-Iroda.hu tulajdonosának történetét is. Változtatás nélkül adom közre – úgy, ahogy Era megírta, és hozzájárult a közléséhez. Nem öncélúan nyilván – ez egyértelmű -, hanem okolásul, tanulságul sok nő számára.

Címében benne van a lényege:

Hogyan oldottam meg  válás után az anyagi gondjaimat két gyerekkel?

Házasságunk ideje alatt is már nehéz volt ex férjemmel bármit elérni, mert a pénzügyi “műveltsége” borzalmas volt.

Édesanyám az esküvőnk után nem sokkal akkora pénzösszeget bocsájtott rendelkezésünkre, amiből be tudtuk volna fizetni első lakótelepi lakásunk beugróját, ellentétben ex anyósomékkal, akik ugyan megtartották lakodalmunkat, de én megdöbbenve vettem észre éjfél után, hogy a menyasszonytánc pénzt elkérték, mondván óriási adósságba verték magukat, hogy a 70 fős lagzit 1982-ben megtartsák, amit mi nem is szerettünk volna. Édesanyámtól kapott pénzünkhöz nagyon hamar hozzányúlt férjem és egy rokonának adta “kölcsön”. Nos, természetesen nem láttuk viszont.

Két héttel a házasságkötésünk után kezdődtek a veszekedések, megint az anyagiak miatt. Ez így ment egészen a válásunk után is.

A férj álma

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png

Miért legyen tele a saját női pénztárcra? Ingyenes előadás Soroksáron

tancsicsmuvhaz-soroksar
Miért legyen tele a saját női pénztárca? Erről a témáról  ingyenes előadást tartok Soroksáron, Budapest 23. kerületében  2009. november 15-én, vasárnap délután. Mint női önismereti tréner, nők és pénz specialista, GazdagNők.hu  honlap tulajdonosa, blogírója bízom benne, hogy a nők anyagi önállóságához kapcsolódó felvetéseimmel nemcsak elgondolkodtatom, de cselekvésre is késztetem az érdeklődő nőket, s kialakulhat majd egy közös párbeszéd az előadáson, illetve azt követően is a nők anyagi függetlenségéről.

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png

Megvetetten (novella – “elbeszéletlen női pénztárca”)

Női hiba a válást halogatni – ezzel a címmel jelent meg egyik legutóbbi blogbejegyzésem, s a hozzákapcsolódó hozzászólások és a számomra küldött e-mailek is jelezték, hogy mennyire érzékeny témát érintett. Tavasszal elbeszéletlen “női pénztárca” történetekre írtunk ki pályázatot, de azóta is érkeztek írások. Most Bús Anikótól kaptam az előbb említett blogbejegyzés kapcsán egy felajánlást – idézem:

“Kedves Ida!
Mellékelten küldök egy novellát a készülő második novellás kötetemből, amelynek egy valóságos személy és egy valóságos történet az ihletője. Bár nem tényleírás, talán mégis érzékelteti a nők kiszolgáltatott helyzetét. Történeteim jelentős része ezt a témát járja körül, az élet jócskán eláraszt írni valóval, s sajnos itt is elmondható, hogy a “téma az utcán hever.”

Nem könnyű a biztos rosszat a bizonytalan bizonytalanra cserélni – akik megléptük – tudjuk ezt jól.

Tégy a novellával belátásod szerint. Ha tanulságosnak ítéled, s úgy gondolod, helye van az üzeneteidben, szívesen bocsátom a “Gazdag Nők” (és a szabad vagy leendő szabad nők) rendelkezésére.

Üdvözlettel. Bús Anikó”

busaniko-legvarlakok-tn_b337724Anikó ajánlatát örömmel fogadtam – a ti nevetekben is! :-)

Anikó  első novellás kötete egyébként – mint megtudtam levelezésünk során – Légvárlakók címmel 2008 tavaszán jelent meg és jelenleg is kapható a könyvesboltokan, a második megjelenését decemberre tervezi, amiben várhatóan ez az alább közölt novella is helyet kap.

Megvetetten

A kis gyülekezeti terem zsúfolásig megtelt. Valami meghatározhatatlan nyomás, valamiféle kellemetlen izgalom érződött a levegőben, a feszültség szinte tapinthatóvá vált. A pásztorra várakozó emberekre vészjósló csend telepedett.

Az első sorban ült a pásztor felesége, aki egyben helyettese is a hétvégenkénti összejövetelek megtartásában, a gyülekezet egyben tartásában. Mellette ültek kamasz gyerekei, egy fiú és egy lány.

Az asszony szemében nem látszott a régi tűz, megtört arcát a lelke felé fordítva imádkozott.

A gyülekezeti pásztor az emelvényre lépett. A férfi szemben állt az emberekkel, s alig több mint karnyújtásnyira a feleségétől és a gyerekeitől. Az asszony arcára torz grimaszt rajzolt a fájdalom.

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png

Egy ember, aki rám mindig mosolygott (Női Pénztárca Pályázat)

Volt egyszer egy pályázat 2009 tavaszán “Ha a női pénztárca elkezd beszélni…” címmel. A GazdagNők.hu és az Irodalmi Centrifuga (ICA) hirdette meg közösen – elbeszéletlen női pénztörténeteket vártunk.

becseyzsuzsa-fenykepA“GazdagNők Női Pénztárca Irodalmi Pályázati DíjEső”-je következtében három fődíjat adtunk ki – az egyik díjazott Becsey Zsuzsa volt. A 2009. május 16-i személyes díjátadáson Budapesten Zsuzsa felolvasta novelláját – alább látható, hallható. De írásban is közöljük – jó olvasást mindenkinek!

Egy ember, aki rám mindig mosolygott

Csak kitárta karjait, a másik szomszéd látta, azt hitte, köszön, másik pillanatban már halott volt.

Nem hiszem el… nem tudom elhinni… ma először a vásárlás, az idegen ajkú nő, idegen akcentussal, meg ugyanott, tegnap késő este, a fekete fiú a sarki üzletből, látta szeretnék valamit, mondom, igen, zsömle nincs már, üres az összes pult, rám néz, mennyi kellene, mondom 1-2, eltűnik, azonnal hozza, zacskóba, ilyenkor már száraz szokott lenni, ma is egészen szárazak voltak a kiflik, de nem, ez friss, mint amire nagyon ügyeltek, fizetem, mondja a pénztáros nő, 30-as. Csodálkozom, normális üzletben is 50 a kettő… de hát, bizonyosan van ilyen, nem foglalkozom. Erre ma, veszek egy tejet, egy kalácsot, egy kenyeret, ami minimum 500-as szokott lenni, ez is jobb helyen, kissé megzavarodhatott a nő a számla miatt, csupaszív, mondja 290. Értetlenül nézem, hiszen csak a tej 200, akkor hogyan lehet a három holmi 290, de nem merek szólni, még megkérdi, tegye-e szatyorba. Nem, köszönöm, megilletődésemben, s már lépek is ki…

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png

Család mint női karrier?

csaladfenntarto-1198017_silhouetteAmikor a nők anyagi önállóságáról és anyagi függetlenségéről beszélek, írok, némelyek ezt férfiellenességnek fogják fel. Ami óriási tévedés! Szerintem az férfiellenes, ha egy férfinak csak azért, mert férfi, el kell(ene) tartania egy nőt, az egész családját.

Hogy ki miért választja azt a hagyományos modellt, amiben a férfi a kenyérkereső, családfenntartó, a nő pedig a hátteret adja mint feleség, mint háziasszony, és ha gyerekek vannak, akkor mint anya is, mondhatnánk ez magánügy. S valóban az is.

Mégis sok gondolatom lenne ezzel a témával kapcsolatban főleg annak alapján, amit nem kevés év alatt láttam, de nem szeretnék elébe rohanni annak a pályázatnak, amit Radics Edit stíluskommunikátor, a pályaváltók karrierszakértője írt ki a családot mint női karriert választókkal kapcsolatban.

Ha pályázol, nagy értékű tanácsadást nyerhetsz – ajándékba!

Hogy mi adja a téma aktualitását?

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png

Lakberendezés hitelből (beszélő női pénztárca pályázat: külön díj)

“…miért nem bánom a történteket? Egyrészt, mert minek keseregjek rajta? …Másrészt, ha ugyanezt a hibát először nagy pénzekben játszva követem el, akkor könnyen romba dönthettem volna vele akár egy egész famíliát.”

“Ha a női pénztárca el kezd beszélni…” című irodalmi pályázatunk eredményhirdetését 2009. május 16-án tartottuk meg, és az egyik külön díjas Pap Vera (írói név) lett. A bevezető pár mondatát az ő novellájából idéztem fentebb.

Vera története – szerintem – különösen azért figyelemre méltó, mert nem mindegy, hogy ki-ki hogyan és milyen következtetéseket von le a saját esetéből. Örömmel veszem, ha a hozzászólásokban leírjátok, szerintetek miért tanulságos az ő története, az ő meglátásai, illetve nektek voltak-e hasonló eseteitek?

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png

A női pénztárca elkezdett beszélni (eredményhirdetés)

Nők, lányok eddig elbeszéletlen pénz történeteit vártuk a 2009. április 8-án közzétett irodalmi pályázati kiírásunkban a Kikelet 21 Szellemi Műhely és a NőTárs Közhasznú Alapítvány részéről. Azt kértük, hogy a pályázni kívánó résztvevők szubjektív írásaikban

  • a pénzzel, ahhoz való viszonyukkal, anyagi helyzetükkel, a szegénységgel, a gazdagsággal, a pénzteremtéssel, a pénzkezeléssel, az adóssággal, a hitelekkel kapcsolatban
  • olyan számukra emlékezetes, akár érzelmileg is felkavaró eseményről, érintettségről, kiszolgáltatott helyzetről vagy sikeres történetről írjanak,
  • ami mások számára is érdekes hasznos, emlékezetes, megérintő lehet,
  • illetve bárkinek szolgálhat átvehető tapasztalattal, jó megoldási mintákkal.

A 2009. április 30., csütörtök éjféli határidőig 13 szerzőtől 17 pályamű érkezett be.

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png

Pénzügyi Béke tanfolyam – Kovács Krisztina a “beszélő” női pénztárca pályázat külön díjasa

A “beszélő” női pénztárca pályázatunkat 2009 áprilisában hirdettük meg – 17 pályamű érkezett be. Az eredményhirdetést némi felolvasással is egybekötve 2009.  május 16-án, szombaton délután tartottuk az Esély Fesztivál keretében az ICA sátránál Budapesten a VI. kerületben a Liszt Ferenc téren délután 2 órától. 

Az egyik külön díjat Kovács Krisztina kapta mégpedig a “Gazdagnők”-től, illetve jómagamtól. Krisztin az USA-ban él, és novellája azért is keltette fel az érdeklődésemet, mert igazán a blog, illetve a hitvallásom profiljába vág: azt írta le a saját személyes fejlődéstörténetén keresztül, hogyan jutottak el egy személyes pénzmenedzsmenttel foglalkozó tanfolyamra. Nos, alább egy hangfelvételben ennek a tanfolyamnak a részleteiről hallhatsz, amely Dave Remsey oktató programjainak egyike. A felvételt Skype segítségével készítettük óceánokat is átívelve, a nagy távolság miatt a hangeltolódásokat is figyelembe véve hallgasd – remélem, hogy tanulságos lesz számodra. Szó van benne a célszerű pénzkezelésről, a hatékony pénzgazdálkodásról, de az adósságfelszámolás hasznos módszereiről is. Bármi gondolatod van ezzel kapcsolatban, írj a hozzászólásoknál!

Viszont először jöjjön Krisztin = Kovács Krisztina novellája!

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png

Ha a női pénztárca elkezd beszélni… A GazdagNők 1. irodalmi pályázati kiírása!

A pénz témakörét még napjainkban is sok tabu övezi. Hát még a nők esetében.

Pedig amikor a női pénztárca elkezd beszélni, nagyon tanulságos, megindító történetek hangzanak el. Hogy minél kevésbé legyen az anyagiak kérdésköre tabu téma, különösen napjaink kihívásokkal teli Magyarországán, ezért született meg ez a női pályázat.

Nők, lányok eddig elbeszéletlen pénz történeteit várja jelen pályázati kiírása keretében a Kikelet 21 Szellemi Műhely és a NőTárs Közhasznú Alapítvány.