Tag Archive for 'pénzügyi önismeret'

Ne húzzon vissza se a pénzügyi ÉNed, se a környezeted!

Tudod-e, hogy milyen pénzügyi személyiségtípusba tartozol?

Tapasztalatom szerint a legtöbb embernek csak valamilyen érzete van erről, s így a legtöbb nőnek is. Amikor meg tudják, milyen pénzügyi személyiségtípusok léteznek, akkor már az elnevezés alapján néhányat be tudnak azonosítani, többhöz pedig magyarázat szükséges. Egy teszt segítségével képet kaphatsz majd magadról, sőt!

Tudod-e, hogy miért vannak konfliktusok a körülötted élőkkel, vagy miért értitek meg egymást jól pénzügyek terén?

Nos, mindezt tudod tudatosítani méghozzá a TeliHold energiájával kísérve, s a felismeréseid, a tisztánlátásod tovább segítenek majd téged pénzügyi önismereti utadon, a pénz lélektani vonalán. Rájössz arra, hogy a környezetedben élőkkel miért lehet konfliktusod, vagy miért értitek meg egymást pénzügyekben. EZT a témát is kivesézzük a GazdagNők teliholdas Bölcs Hold Bőség Körén 2011. szeptember 10-én, szombaton 13 és 16 óra között.

Negatív, visszahúzó környezetben élsz, és nem tudod, hogy mit tegyél (velük)?

Nincs olyan GazdagNők-program, ahol létszámtól függően legalább 2-3 nő esetében ne kerülne szóba a támogatás hiánya, a negatív, visszahúzó környezet. Mit kell felismerned ebben, és mi lehet számodra az IGAZI megoldás, hogyan indulj el ebben, mik a legfontosabb momentumok, ezt is megmutatom számodra. Itt megtalálsz minden további részletet: klikkelj! –>>

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png

A pénzügyeink kulcsa az önismeret (Magyar Rádió Pécs)

A pénzt gyakran a férfiakhoz kötik, így jogos kérdés: miért kell foglalkozni a nők és a pénz kapcsolatával. Ezzel a felvetéssel kezdődött Kis Tündével a beszélgetésünk, aminek az adott apropot, hogy 2010. november 12-én és 13-án Pécsett előadást, illetve Pénz-Vonzó Bőség-Nap címmel rituális elemekkel is tarkított tréninget tartottam. A beszélgetés az MR6-on november 15-én hétfőn du 2 és 3 óra között hangzott el, megismételték másnap délelőtt 9 és 10 óra között, és most közreadom itt a GazdagNők honlapon is.

Felér egy tréninggel – mondtak már ilyent nyilatkozataimról. Valóban mindig igyekszem fontos, és hasznos dolgokat, öntudatra ébresztő gondolatokat, pénz- és bőségtudatosságot emelő felvetéseket elmondani. Hogy ez a mostani beszélgetés mit nyújthat neked, magadnak kell eldöntened, hallgasd hát meg :-)

Érdeklődésfelkeltőnek Kis Tünde kérdéseit idézem:

Volt egy érdekes félmondata az előbb. Hogy a nők nem tettek félre akkor pénzt maguknak, amikor megtehették volna. Jól értettem, hogy ha mondjuk házasságban él egy nő, akkor is tartson magán egy kis külön pénzt?

Van, aki a háta közepére kívánja, ha pénzügyi tanácsokkal fölhívja valaki, más megköszöni, mert nem tud a pénzzel bánni. Jól értettem, hogy spirituálisan is be lehet vonzani a pénzt?

Az is viszonylagos, hogy kinek mennyi pénz a sok. Tehát lehet, hogy apró lépésenként lehet haladni, ha egyszer valaki nagyon sok pénzt szeretne magának?

A beszélgetésünknek elkészült az írásos változata is.

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png

Ne aggódj, gazdagodj!

Ne aggódj, gazdagodj! Ez annak a könyvnek a címe, amit a minap leemeltem a könyvespolcomról. Mindez történt azért, mert foglalkoztatni kezdett a GazdagNők.hu egyik blogbejegyzésében nemrégen közzétett kérdőív eredménye. Itt ugyanis az jött ki, hogy a kitöltők majdnem 50%-a aggódik a pénze miatt. Nem voltak előzetesen különösebb feltételezéseim, de nem gondoltam volna, hogy a toplistát az aggodalmaskodás ennyire vezeti majd. Bár logikusnak tűnhet bizonyos, mégpedig racionális szempontból, hogy ki-ki aggódik a pénze miatt.

A racionalitás azonban nem minden, sőt! Az aggódás, az aggodalmaskodás az alacsonyabb rezgés szintű érzelmek közé tartozik. És nagyon könnyen önbeteljesítővé válhat. A korábbi egyik online kurzusunk hallgatónője ezt írta egyik visszajelzésében, ami pont ezt az önigazoló folyamatot emeli ki:

Anyukám ilyen aggódós.  …iszonyat amit… csinál magával. Tönkreteszi magát. És hiába mondjuk neki, hogy ne aggódjon, úgyis megoldódik, ő csak azt mondja mindig: Én már csak ilyen vagyok. Mindig csak azt hallja meg, ami az ő felfogását igazolja. Akármit olvas, vagy akármilyen előadást hall. Mást nem. És nem is érdekli.

Milyen okok miatt aggódhat valaki a pénz esetében?

Ha valaki szorong, aggódik a pénze miatt ennek általában két oka van:

  • * félti a meglévő pénzét,
  • ** szorong attól, hogy valami rossz dolog történik vele, és az milyen sokba kerül majd neki!

Ha az aggodalmaskodók közé tartozol a pénz esetében, akkor rád melyik jellemző? Csak nem mind a kettő? Bárhogy is legyen, ez további kérdést vet fel:

Tudod-e, hogy az aggódásnak hány százaléka indokolt?

Úgy emlékszem Brian Tracy-nél olvastam azt, hogy az átlagember “aggódási idejének” 40%-át olyasmire pazarolja, ami soha nem történik meg. 30% olyan dolgokra megy, amiken az aggódás sem változtat. 12%-nak az oka mások érzéseinek vagy szavainak félreértése. 10% megy az egészségért való aggódásra. Vagyis az aggodalmunknak csak 8%-a indokolt!!!

Amikor aggodalmaskodunk, félünk, szorongunk, akkor voltaképpen színezzük a „nincs”-et… Mert AZ, amiről szó van, az egyáltalán nem létezik! Egyszerűen nincs! Csak a mi képzeletünkben, félelmünkben, és a végén addig-addig, amíg sikeresen meg is teremtjük a gondolatunk hatalmával.

Sokkal célszerűbb megfogadni az következő bibiliai bölcsességet:

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png

Miért kell pénzügyi önismerettel foglalkozni?

Túl vagy már a cipővásárlás mániádon? Valami ilyesmit kiabált rám egy troli megállóban egy jókora plakát: egy nő közelképben óriási, színes cipővel. De lehetne akár sok-sok párral is, rengeteg különbözőfélével…

Pénzügyi önismerettel ezért kell foglalkozni - gondoltam. Mert hogy az ember meglehetősen irracionális lény. Legalább is az irracionalis oldalunk többször előtör – a megmagyarázhatatlan szokásoknál biztos, hogy jó sokszor. Például nem érted, hogy miért tör rád a vásárolhatnék, a költekezés… vagy valamelyik barátnődre, közeli hozzátartozódra.

Ha te magad vagy költekező, és vásárlásokba menekülsz, akkor jól ismered azt a mechanizmust, hogy a vásárlási láz elmúltával jön a lelkiismeretfurdalás, meg a szemrehányások tömkelege. Persze saját magadnak. Mert hogy feleslegesen vetted meg az újabb pár cipőt, vagy pólót – netán már így is roskadozik a könyvespolcod az elolvasatlan könyvektől.

Megfogadjuk százszor, hogy abbahagyjuk, bírjuk is egy darabig, aztán minden kezdődik előről. Ha valamikor, akkor ilyenkor igazán érdemes az irracionális tett mögé nézni, mert csak ez segíthet, ez indíthatja el a változást.

Valójában mire van szükségünk úgy általában, hogy elégedettek legyünk? Például jó érzésekre, örömre. És ezt elégítjük ki akkor, amikor erős felindulásból – lehet, hogy épp egy frusztrációt követve – vásárolni kezdünk, költekezésbe verjük magunkat, amikor pedig lehet, hogy meg sem engedhetnénk magunknak.

A megoldás az, hogy a pénzügyi önismeret révén tudatosítod, hogy valójában örömre van szükséged, és NEM vásárlásra! És elkezded végig gondolni, hogy mi MÁS okozhatna örömet számodra, amire ráadásul még pénzt sem kell költened. És meg is valósítod AZT. Például egy kerti partit a barátokkal, ismerősökkel, egy közös rajzolást a gyermekeddel, netán egy gyertyafényes vacsorát, amit ráadásul közösen készítettetek el a pároddal (tudod, hogy családterápián javasolt feladat a közös tortasütés ;-), mert hogy ez nagyon is összehozhatja a válságba került párokat – már ha hajlandóak rá…). Gondold végig, hogy ezek a dolgok mennyivel igazibb örömet okozhatnak, mint bármilyen vásárlási láz.

Mi lehet témája a pénzügyi önismeretnek? –>>>

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png

Pénz tükröm, mondd meg nékem!

Pénz tükör – vajon mi is ez? Szerintem pénzügyi önismeret, azaz bele tudunk nézni egy tükörbe, ami megmutatja – többek között – a pénzügyi személyiségtípusunkat. Vagy az olyan általános személyiségjegyeinket, amelyek hatnak a pénzkezelésünkre, a magán pénzügyeink menedzselésére.

PénzTükör 1 - ez lesz a neve a GazdagNők hamarosan hozzáférhető online szolgáltatás csomagjának (Szanita tippelte egyedül jól, amikor néhány héttel ezelőtt erről kérdeztem itt a blogban – gratula, jutalmadat majd jelezzük! :-)). Érdemes lesz figyelnni az eztán következő blogbejegyzéseket, hogy elcsípd a pontos indulás idejét. Addig is sok-sok érdekesség jön, s reményeim szerint már a blogbejegyzésekből is tudsz tanulni.

Ha az alábbi pénz tükröt, azaz kérdőívet kitöltöd, akkor például azt is láthatod, hogy milyen tulajdonságok, milyen hozzáállás jöhet szóba egyáltalán, ami a pénzügyi önismeret témakörébe tartozik.

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png

Ajándék mindenkinek: GazdagNő(k) profil nyerteseknek, blogolvasóknak is!

no-pocsolya-viztukor-231849_untitledTe milyen vagy? Ez a kérdés hangzott el  2009. november 18-i blogbejegyzésben, és közzétettünk egy kérdőívet is ehhez: Női önismereti tükör, azaz a GazdagNő(k) profilja

Milyen a GazdagNő(k) profilja önismereti szempontból – egy korábbi kérdőív alapján ugyanis erre voltunk, s voltam jómagam is :-) kíváncsi.  Megvan az eredmény, amit 145 nőtársunk segítségével sikerült megrajzolni, és megvannak a nyertesek is!

Nézzük csak!

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png

Önismeret – kedvenc idézeteid? Játsszunk és tréningeljünk együtt!

Nagyon-nagyon köszönjük, köszönöm a sok-sok idézetet – remek volt veletek játszani, lányok!

Megvan az újabb nyertes! A sorsolást a bejegyzés végén találod!

prosi-toll-kv-82515_composition_afternoon_1Az idézeteket sokan szeretik - én imádom őket! Hogy miért is? Frappánsak, fontos felismerésekhez juttatnak, megerősítenek, elgondolkodtatnak. Te hogy vagy vele, miért szereted őket? Hátha kedvenceid közé tartoznak az idézetek…

Önismeret témában örömmel venném kedvenc idézeteiteket 2 apropóból is.

  1. Mint tudod – már többször említettem –  a GazdagNők Női Önismereti és Bőség Akadémiája elindul 2009. november 28-án, szombaton (hamarosan bővebben róla), de előbb még….
  2. 2009. november 6-án, csütörtökön este 6 órától indul a GazdagNők Kör: az 1. klubest rövid pénzügyi önismereti tréninget biztosít azok számára, akik még inkább kezükbe akarják venni magánpénzügyeik hajójának kormányát - részletek itt –>>

Önismereti témában összegyűjtöttem egy csokorra valót én is az idézetekből, s egy valamire különösen figyeltem…

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png

Újév: új gondolkodás a személyes pénzügyekben is? Czap Ágnes kérdezte Csapó Idát

  1. Az Újév új gondolkodásmódot hozhat-e a gazdálkodásban, pénzügyekben?
  2. Egyáltalán hogyan tudod sikeressé tenni az új esztendőt, 2009-et? Milyen számvetést kell ehhez készítened? És közben mi erősíthet meg bennünket?
  3. Mi a sikeres pénzügyi tervezés elengedhetetlen alapja, az önismeret jelentősége miben van?
  4. A kapott ajándékok akadályozhatnak-e bennünket?
  5. Miért fontos az ún. “szembenézés bátorsága”?
  6. Mire van leginkább szükség a válságok idején, vagy a válságoknak hitt időszakokban?
  7. Hogyan vásárolj, elégítsd ki a vágyaidat úgy, hogy ne az átlagos vagy kudarcos pénzügyi életvitelben maradj, vagy sodródj bele?
  8. Miért fontos az ún. késleltetés képességének megtanulása?

És még számos kérdés, amit érintettünk 2009. január 8-án, csütörtökön délután 2 és 3 között Czap Ágnessel az Éva lányai című műsorban. Áginak rendszeres vendége vagyok a Civil Rádióban - javaslom, hogy a legutóbbi adás egy óráját nyugodtan hallgasd háttérrádiózásként.

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png

Milyen a jóléti tudatosságod (teszt), azaz a tervezett online kurzus mindent átható szemlélete: az önismeret

Önismeret, személyiségfejlesztés nélkül soha senki nem lesz sikeres.  Évek, mit évek?, évtizedek óta figyelem az embereket, beleértve saját magamat is, és mára mélységes meggyőződésemmé vált ez az előző mondatban közölt :-) állítás(om).

Az önismeretet segíthetik a tesztek, ezek nagy népszerűségnek örvendenek – úgy vettem észre, hogy különösen a nők körében. Az önismeretben az első lépcsőfokot jelentik, rögtön át is adok egyet – mégpedig azzal, hogy a tervezett online kurzus EGÉSZÉT áthatja majd az önismeret, a személyiség fejlesztése, de önálló, további pillérként is foglalkozunk vele a már említett szemléletformáláson, ismeret- és tudásátadáson kívül. (Ha nagyon türelmetlen vagy, és egyből az önismereti tesztet akarod, akkor ugord át a következő 4 bekezdést, és egyből a tesztnél leszel – de javaslom, azért utólag ezt a 4 átugrott bekezdést is olvasd el. Hasznos lehet számodra azért ;-)).

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png

GazdagNők a Gazdag Tanácsadó-nál, avagy akarsz-e lépcsőnjáró lenni?

Tavaly Sopronban, az idén Tapolcán.

3-3 napot töltöttem a GazdagTanácsadónál, pontosabban a GazdagTanácsadó konferencián.

Életemben soha nem adtam ki ennyi pénzt – az idén már GazdagNő(k)-ként :-) – ilyen rövid időszakra azért, hogy tanulhassak/tanuljak. Egyetlen másoddiplomás képzésem egy féléve sem került annyiba, mint ezek a háromnapnyi szellemi “löketek”.

Miért megyek hát?