A 11 évvel ezelőtti december idéződött fel bennem 2008 karácsonya környékén. 4 hónapi távollét után akkor jöttem meg Kanadából, és pénzem nem volt elég a hétköznapi megélhetéshez sem, mi több: tartoztam, mert kölcsön is kellett kérnem.
Máig emlékszem kedvenc, városszerte amúgy nagyon ismert, mester fodrásznőmre, amikor telefonáltam neki. Újságoltam, hogy újra itthon – örömködtünk egy sort. Aztán elmondtam, hogy nincs elég pénzem, és szeretnék tőle valamit kérni – hallottam, ahogy meghűlt a levegő a telefonvonalban. Egy ingyen hajvágást kértem – és hallottam, hogy megkönnyebbül a levegő a telefonvonalban. ;-) Örömmel adta, és amikor zajlott a hajvágás – soha senki azóta sem tudott olyan jó frizurákat vágni nekem, mint ő -, szóval amikor vágta a hajam, dúdolászott közben, ahogy szokott, ezer apró igazítást tett, ahogy szokta, és tényleg éreztem, hogy szívesen ajándékozott meg.
Ismered a mondást: kérj, és adatik? :-)
Hogy anyagilag rendbe jöjjek, ehhez kialakítottam egy sajátos stratégiát - senki nem tanította, senkitől nem tanultam, józan paraszti ésszel logikáztam ki. Egyéni vállalkozó voltam már akkor is, tehát kizárólag rajtam múlt, hogy hogyan teremtek magamnak pénzt.
Elmondom ezt is neked ma este 6 órától, gyere ide a blogba, IDE ehhez a bejegyzéshez.
Addig azt javaslom, hogy bármi kérdésed van a személyes pénzügyek menedzselésével kapcsolatban, no meg, a január 8-án induló, női pénzügyi önismeretet és pénzügy intelligenciát fejlesztő online kurzussal kapcsolatban, tedd fel máris a hozzászólásokban.
Ezekre is válaszolok neked, nektek – tehát találkozzunk ma 18 órától itt. Este 8-ig még idekukkanthatsz, kiderül, hogy addig itt vagyunk-e még.
Gyere: várlak ma este hattól = 18 órától :-), és kérdezz máris bátran a hozzászólásokban. Tudod,
- a személyes pénzügyek menedzseléséről
- és az induló online kurzusról.
Ti írtátok: utolsó hozzászólásaitok
Chi*** Csapó Ida: Julianna, ha valamit tanulunk, akkor be kell gyakorolni, és ..Szabó-Palotás Julianna Terézia: annyira kevés a tudásom,hogy fontosnak tartottam megírni:minimális.Erre ugy ..
Alexandra: Kedves Ida! A jelek figyelése remek játék, nekem még ..
Andi: gazdag lettem és boldog végre :) ..
Viktória: Joe Vitale két könyvében is megemlékezik a módszerről, ..
Chi*** Csapó Ida: Örülök Judit, hogy örültél :-) Igen, ismerem Bellának ezt ..
Németi Judit: Kedves Ida! Nagyon örültem a Hoponoponó-nak. Szeretném figyelmedbe ajánlani ..
Petrok eva: Kedves egycipobe jaro tarsaim. Kozel 70 eves vagyok ..
Melihercsik Jánosné: Kedves Ida! Majdnem eltűnt a süllyesztőben ez a leveled, ..
ilka: Kedves Ida! na most telibe találtál !!!!!!!!!!!ezt igy ..
Alexandra: Kedves Ida! Az egyik szilveszteri fogadalmam az, hogy szeretnék ..
Zita: Egy bukósisak jól jönne, mert már annyiszor ütköztem ..
P.Timea: Kedves Ida! Nagyon motivált az elmult évben.Mindig is szerettem ..
Borsos Éva: Kedves Ida! Köszönöm a sok jó kívánságot,meglehetősen jól esett.Én ..
Melihercsikné Marika: Köszönöm az újból meküldött táblázatot (elő tudtam volna ..
Chi*** Csapó Ida: Ez a bolt – szerintem – elköltözött, és ..
erika: szia.az “édesvíz” ezoterikus boltban lehet megvásárolni a “pénzmágnes” ..