Tag Archive for 'takarékosság'

Hogyan oldottam meg válás után az anyagi gondjaimat két gyerekkel?

szemuveg-fekete-klaviatura-1204276_glasses_on___Elbeszéletlen női pénztörténeteket vártunk 2009-ben, amikor pályázatot írtunk ki nőknek.

De pályázat nélkül is érkeznek, leíródnak női pénztörténetek. Nem kitalációk, az élet írta őket. Ahogy Varga Era, az Online-Iroda.hu tulajdonosának történetét is. Változtatás nélkül adom közre – úgy, ahogy Era megírta, és hozzájárult a közléséhez. Nem öncélúan nyilván – ez egyértelmű -, hanem okolásul, tanulságul sok nő számára.

Címében benne van a lényege:

Hogyan oldottam meg  válás után az anyagi gondjaimat két gyerekkel?

Házasságunk ideje alatt is már nehéz volt ex férjemmel bármit elérni, mert a pénzügyi “műveltsége” borzalmas volt.

Édesanyám az esküvőnk után nem sokkal akkora pénzösszeget bocsájtott rendelkezésünkre, amiből be tudtuk volna fizetni első lakótelepi lakásunk beugróját, ellentétben ex anyósomékkal, akik ugyan megtartották lakodalmunkat, de én megdöbbenve vettem észre éjfél után, hogy a menyasszonytánc pénzt elkérték, mondván óriási adósságba verték magukat, hogy a 70 fős lagzit 1982-ben megtartsák, amit mi nem is szerettünk volna. Édesanyámtól kapott pénzünkhöz nagyon hamar hozzányúlt férjem és egy rokonának adta “kölcsön”. Nos, természetesen nem láttuk viszont.

Két héttel a házasságkötésünk után kezdődtek a veszekedések, megint az anyagiak miatt. Ez így ment egészen a válásunk után is.

A férj álma

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png

Ne vásárolj semmit!

Ne Vásárolj Semmit

Ne vásároljak semmit – napok óta ezzel szórakozom. Pedig nem is tudtam, hogy közeledik egy ilyen akció nap. Tudtam a létéről, de nem emlékeztem rá pontosan, hogy mikor van.

Nem kényszerből csinálom, inkább kíváncsiságból, meg a kreativitásomat is fejlesztendő.

Megnézted, hogy mi minden van otthon, amit fel tudnál használni?

Próbálta már valamelyikőtök azt, hogy körül nézett otthon, hogy mi minden is van odahaza, és csak azokból készített ételt? Nagyon jó játék, hogy a meglévő dolgokat hogyan lehet összekombinálni, és még az a haszna is van, hogy

  • nem romlik meg semmi, mert idejében felhasználásra kerül, nem kell kidobni
  • és a pénzt sem kell költeni.

A SuliNeten olvastam:

Egy kanadai reklámszakember kezdeményezése nyomán minden év novemberének utolsó péntekén… tartják a Nemzetközi Vásárlásmentes Napot. Az ötlet gazdájának elege lett abból, hogy életét azzal tölti: rábeszél más embereket olyan dolgokra, amikre valójában nincs is szükségük.

A kampány az 1990-es évek elején, Kanadában kezdődött, aztán angol nagyvárosokban, majd más országokban is elterjedt a túlzott fogyasztás elleni nap. Az akciót persze nem véletlenül időzítették éppen karácsony előtti időszakra: ez az a periódus, amikor a szokásosnál is több, haszontalan, illetve felesleges holmira költjük el a pénzünket – még ha ajándéknak szánjuk is.

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png

Légy kreatív pénzügyeidben is! Írd meg takarékoskodási tippjeidet!

penz-befottes-uveg-1010147_money_glassPénzügyi tervezés témában egy ingyenes e-mail kurzust indítottunk – a leckéket azok kapják, akik itt jelentkeztek: klikkelj, ha még nem lennél fent –>>>
Rendszeresen kérünk visszajelzéseket is – így jött az alábbi e-mail, amit levélírójának jóváhagyásával közreadunk. Nem véletlenül – olvasd hát!

http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/delicious_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/google_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/facebook_48.png http://www.gazdagnok.hu/wp-content/plugins/sociofluid/images/twitter_48.png

Hogyan éri meg a saját lakberendezés, lakásfelújítás?

Többen vélik azt, illetve sokan gondoljuk úgy, ha mi saját magunk foglalkozunk lakberendezéssel vagy lakásfelújítással, akkor pénzt spórolhatunk meg. De vajon ez igaz-e? Hátha rossz döntéseket hozunk, vagy nincs elég szakértelmünk…

Schwerteczky Adrienn lakberendezőt faggattam ezekről a kérdésekről a GazdagNők.hu olvasóinak. Tehát hogyan is éri meg a saját lakberendezés, lakásfelújítás?