A Hold-ciklusokhoz kötődően már 150 nő részvételével zajlott tavaly = 2010 szeptemberétől több Bölcs Hold Bőség Kör program. Ezek egy-egy Hold Istennő mítoszához kapcsolódóan a pénz, a bőség, a jóLlét témáit járják körbe, mindig újat meg újat adva a visszatérő résztvevőknek is.
Akik többször jönnek azokban jobban elmélyül egy önismereti lelki és spirituális folyamat, és egyre erősebbek lesznek nőiségükben éppúgy, mint önbizalmukban és önismeretükben. Tehát gazdagodnak lelkiekben, szellemiekben, és ezek révén anyagilag is ;-)
Miért gyere közénk, azaz miért vegyél részt ezeken a 2.5-3 órás női, spirituális találkozókon?
Válaszolnak a már részt vett nőtársaid írásban és képben – olvasd el a mondandójukat, nézd meg a velük készült videókat! Köszönöm… :-)
… ezek veled is megtörténhetnek! Olvasd a véleményeket!
Megtapasztalni azt a szeretet, ami áradt… Nagyon köszönöm a csodálatos estét, amit együtt tölthettünk. Csodálatos érzés volt megtapasztalni azt a szeretetet, ami belőled áradt, és mindannyiunkat körül ölelt. Hosszú idő után úgy éreztem, hogy nem vagyok egyedül. Az utóbbi idők megpróbáltatásai miatt nagyon bezárultam mostanában, rengeteg barátot (?) elvesztettem, és úgy éreztem, hogy nincs senki, aki megértene, és a hozzám legközelebb állókat, a családomat is taszítani kezdtem. A párom fogalmazta meg egyszer, hogy tele vagyok szeretet vággyal, de mindent elkövetek, hogy senki ne szeressen.
Nagyon meglepődtem, hogy mennyien küzdenek ugyanolyan, vagy hasonló problémákkal, és újra éledt bennem a remény, hogy van megoldás, és amire már sokszor rájöttem, én vagyok saját magam legnagyobb akadályozója, illetve a gondolataim. Annyira jól tudom már az öszes elméletet, de a saját életemben nem tudom alkalmazni őket.
Úgy érzem Benned rokon lélekre találtam, Ida, és a segítségeddel kicsit könnyebben veszem majd az akadályokat. - Kuthy Gizella
Olyan nők között, akik feltöltenek, segítik a fejlődésemet… Köszönöm, hogy megrendezted a Bölcs Hold estét, Ida… Nagyszerű dolog számomra, hogy olyan nők között tölthetek akár csak néhány órát is, akik energiáikkal feltöltenek és gondolataikkal (akár problémáikkal) elősegítik a fejlődésemet.
Hasznos tudnunk, hogy mások milyen gondokkal küszködnek. Kiderülhet, hogy lám a miénk sem nagyobb másokénál, sőőt!Tanulhatunk a mások megoldásaiból.
Köszönöm az eszközöket, amit a teremtéshez, pénz körüli pozitiv gondolkodáshoz közvetve vagy konkrétan a kezembe adtál. :))
Hamarosan 2 hétre elutazom a lányaimmal a Balatonra. Már kigondoltam, hogy mi lesz a programunk, hogy a termtésre az egyik legjobb helyet látogassuk meg. Gondolunk RÁTOK szeretettel! - Kisiván Krisztina
Pénz állt a házhoz: biztosan hozzájárult a Bölcs Hold Bőség Kör…Nagyon köszönöm, Ida, hogy ilyen hasznos és kellemes programmal ajándékoztál meg!!
Az élmény azóta is kísér és bizony elmesélem mindenkinek, akivel találkozom.
A csoda igazán másnap történt…


























Izgatottan készültem Ida nők és pénz tréningjére, bár arra számítottam, hogy pénzügyi szorongásaimért dorgálásban lesz részem. Szó sem volt ilyesmiről, a tréning nagyon kellemes és elfogadó légkörben zajlott. Ugyanakkor egyáltalán nem könnyű szembesülnöm azzal, hogyan bánok valójában a pénzzel.
Korábban egészen más képem volt a pénzügyi "magatartásomról", mint amit itt kaptam. Rádöbbentem, hogy közel sem vagyok annyira kockázatkerülő, mint gondoltam.
A "tortasütő" gyakorlat pedig igazi sírós-nevetős élményt adott, egyszerre volt megrázó és felszabadító.
Fodorné Tóth Krisztina
társadalmi és online kommunikációs szakértő
Ti írtátok: utolsó hozzászólásaitok
Chi*** Csapó Ida: Julianna, ha valamit tanulunk, akkor be kell gyakorolni, és ..Szabó-Palotás Julianna Terézia: annyira kevés a tudásom,hogy fontosnak tartottam megírni:minimális.Erre ugy ..
Alexandra: Kedves Ida! A jelek figyelése remek játék, nekem még ..
Andi: gazdag lettem és boldog végre :) ..
Viktória: Joe Vitale két könyvében is megemlékezik a módszerről, ..
Chi*** Csapó Ida: Örülök Judit, hogy örültél :-) Igen, ismerem Bellának ezt ..
Németi Judit: Kedves Ida! Nagyon örültem a Hoponoponó-nak. Szeretném figyelmedbe ajánlani ..
Petrok eva: Kedves egycipobe jaro tarsaim. Kozel 70 eves vagyok ..
Melihercsik Jánosné: Kedves Ida! Majdnem eltűnt a süllyesztőben ez a leveled, ..
ilka: Kedves Ida! na most telibe találtál !!!!!!!!!!!ezt igy ..
Alexandra: Kedves Ida! Az egyik szilveszteri fogadalmam az, hogy szeretnék ..
Zita: Egy bukósisak jól jönne, mert már annyiszor ütköztem ..
P.Timea: Kedves Ida! Nagyon motivált az elmult évben.Mindig is szerettem ..
Borsos Éva: Kedves Ida! Köszönöm a sok jó kívánságot,meglehetősen jól esett.Én ..
Melihercsikné Marika: Köszönöm az újból meküldött táblázatot (elő tudtam volna ..
Chi*** Csapó Ida: Ez a bolt – szerintem – elköltözött, és ..
erika: szia.az “édesvíz” ezoterikus boltban lehet megvásárolni a “pénzmágnes” ..