Elbeszéletlen női pénztörténeteket vártunk 2009-ben, amikor pályázatot írtunk ki nőknek.
De pályázat nélkül is érkeznek, leíródnak női pénztörténetek. Nem kitalációk, az élet írta őket. Ahogy Varga Era, az Online-Iroda.hu tulajdonosának történetét is. Változtatás nélkül adom közre – úgy, ahogy Era megírta, és hozzájárult a közléséhez. Nem öncélúan nyilván – ez egyértelmű -, hanem okolásul, tanulságul sok nő számára.
Címében benne van a lényege:
Hogyan oldottam meg válás után az anyagi gondjaimat két gyerekkel?
Házasságunk ideje alatt is már nehéz volt ex férjemmel bármit elérni, mert a pénzügyi “műveltsége” borzalmas volt.
Édesanyám az esküvőnk után nem sokkal akkora pénzösszeget bocsájtott rendelkezésünkre, amiből be tudtuk volna fizetni első lakótelepi lakásunk beugróját, ellentétben ex anyósomékkal, akik ugyan megtartották lakodalmunkat, de én megdöbbenve vettem észre éjfél után, hogy a menyasszonytánc pénzt elkérték, mondván óriási adósságba verték magukat, hogy a 70 fős lagzit 1982-ben megtartsák, amit mi nem is szerettünk volna. Édesanyámtól kapott pénzünkhöz nagyon hamar hozzányúlt férjem és egy rokonának adta “kölcsön”. Nos, természetesen nem láttuk viszont.
Két héttel a házasságkötésünk után kezdődtek a veszekedések, megint az anyagiak miatt. Ez így ment egészen a válásunk után is.
A férj álma





Izgatottan készültem Ida nők és pénz tréningjére, bár arra számítottam, hogy pénzügyi szorongásaimért dorgálásban lesz részem. Szó sem volt ilyesmiről, a tréning nagyon kellemes és elfogadó légkörben zajlott. Ugyanakkor egyáltalán nem könnyű szembesülnöm azzal, hogyan bánok valójában a pénzzel.
Ti írtátok: utolsó hozzászólásaitok
Chi*** Csapó Ida: Ildikó: először is örülök, ha sok mindennek hasznát veszed. Az anyagok között szelektálhatsz is – logikus és megérzéses ..Nagyné Berényi Ildikó: Kedves Ida! Köszönöm a segítséget, sok dolognak hasznát veszem. Két dolog amit megemlítenék: Túl sűrűn kapok anyagot és ..
Molnár Istvánné: A halogatás pénzügyeid megrontója, egyre inkább nyilvánvaló számomra a hozzászólásokból. Ezért elhatároztam, hogy nincs tovább halogatás, holnaptól ..
Csányi Andi: BOGUMIL: próbálj meg kis lépésekben dolgozni. Ne egy nap akarj megszabadulni az évek alatt felgyűlt lomoktól. Válassz ..
Tóthné Dr. Kabács Ágnes: Kedves Ida! Nagyon hasznosnak tartom a táblázatot, és könnyen kezelhetőnek. Két hónapja használom, és nagyon jó érzés, hogy”kezelem” ..
hana: Hitelt vettem fel és nem látom a kiutat, bár üzleti életben dolgozom. Szeretnék megoldást találni a pénzügyi helyzetemre, ..
Üstöky Viktória: Köszi szépen Ida, erre most nagy szükségem volt, ugyanis nekem is fogyóban van a pénzem. Nagyon remélem ..
Szalkai Titi: Nekem érdekes tapasztalataim vannak ezen a téren. :D Nemrég selejteztem ruhákat, sokat elajándékoztam, amikre nem volt szükségem. Aztán ..
Bogumil: Szeretnék végre megszabadulni az egyre inkább nyomasztó káosztól és zsúfoltságtól. Megtalálni sem lehet már semmit a sok ..
Chi*** Csapó Ida: @Zsuzsa: ebben a bejegyzésben benne van a letölthető táblázat: http://www.gazdagnok.hu/2010/09/02/fogy-a-penzed-sebaj-fogyo-hold-is-no/ Szeretettel: Ida *** ..
Chi*** Csapó Ida: Mária: simán le tudtam tölteni a táblázatot – egérrel szokásos rákattintással már jön is lefele. Más letöltések mennek ..
Kecskeméty Jánosné Ági: Az Isten áldjon meg ezért a hírlevélért! Már éppen teljesen nekikeseredtem. A félelem teljesen tönkreteszi az embert. ..
Földiné Csúcs Mária: Nagyon sok érdekes dolgot írsz a pénz áramlásáról. Sok minden még kissé új nekem. A táblázatot nekem ..
Alexandra: Nahát, de jó! Milyen tanulságos! Azt hiszem, a kiadási rovatok felosztása egy igazi elmetükör, mindenkinél más lehetne… ..
Katóka: Kedves Ida! Mikor tartasz Zalaegerszegen hasonlókat? Jó lenne itt is. Katóka ..
Orsi: Kedves Ida, sajnos nem tudok most erre a tanfolyamra menni:( viszont letöltöttem az ingyenes táblázatot (jobb, mint az ..
Bartha Joli: Sziasztok! Nagyon örülök, hogy idetévedtem erre az oldalra. Sok jótanácsot olvashattam a saját problémámmal kapcsolatban, amit megszívlelek. Ha van ..