TeliHoldkor fantasztikus textildekorációs kreatívkodás! Lelki gazdagodásra várlak 2013. október 19-én!

FONTOS: BETELT A LÉTSZÁM a 2013. október 19-én, szombaton tartandó Kikelet Paverpol Kreatív Művészeti Iskola Kezdő = Alapozó Kurzusára, ahova új jelentkezőket, de korábban már résztvevőket is vártam! Legközelebb hasonló kreatív paverpolos kurzus 2013. november 10-én, vasárnap délután lesz!

paverpol bronz csipke tal ures felulnezet Chi kreativ adj 1 feliratos szignos  DSC04762A tavasszal elindult Kikelet Paverpol Kreatív Művészeti Iskola folytatódik: a szeptemberi becsengetés és a 14-én megtartott kurzus után máris itt az október 19-i textildekorációs lehetőség – annál is inkább, mert már szeptemberben túljelentkezés volt! Azért kezdő kurzus, mert alapozunk, azaz az alapokkal ismerkedhetsz meg, illetve ezeket fejlesztheted tovább, ha már voltál nálam akkor is, ha és még NEM készítettél álló paverpolos textilszobrot. Tehát teljesen új jelentkezőket, de régieket is visszavárok! Azonnal el is árulom, hogy mit tudsz készíteni október 19-én, szombaton: csipke tálat horgolt csipkéből vagy függönyanyagból, amit kínáló tálként, de tároló edényként is tudsz használni (erre láthatsz itt jobbra példát tőlem), illetve fali képet épp az aznapi TeliHoldhoz kötődően, azaz megalkothatod a benned élő Hold Asszonyt (erre is láthatsz majd mintát hamarosan itt alább).  Izgalmas önismereti “móka” is lesz tehát, ezt garantálom neked :-). A lényeg igazából akkor is ez: alkotni fogunk a Paverpol Kreatív Művészet jegyében ~ önfeledten, boldogan = mindenről megfeledkezve. :-)

A Paverpol technika forradalmian új még Magyarországon, és még mindig az elsők között lehetsz, aki elsajátítja, mert még sokan nem ismerik, terjedőben van még csak itthon. Meg ne ijedj: semmilyen előzetes tudás nem szükséges. Sőt! Bármilyen hihetetlennek tűnik számodra fényképen láthatóhoz hasonló alkotást te is elkészíthetsz, amit textil plasztika segítségével feldobunk (ehhez használjuk a Paverpol textil keményítő-ragasztót). És te is képes vagy ilyen alkotásra, erre, nekem elhiheted! Ráadásul sokszor hasznavehetetlennek ítélt, vagy otthon heverő dolgok (maradék ruhaanyagok, bizsuk, gyöngyök, kagylók stb.) felhasználásával, azaz ökotudatos újrahasznosításával. Viszont folytatásként nézzük meg a következőt (vagy ha olvastad már ezt az ismertető szöveget, akkor ugorj a következő kiemelt címekhez):

Mi az a Paverpol?

A Paverpol termékcsalád újdonságként került Magyarországra, s ezzel forradalmosította a kreativitásban rejlő lehetőségeket mindenki (!) számára. Tehát nemcsak a művészeknek, hanem az átlagos, hétköznapi, de kreatív késztetésű emberek, a hobbi alkotók számára is. A termék nem más, mint egy levegőre száradó speciális keményítő és ragasztó anyag. Ezt textil, papír, selyem, puha bőr, gipsz és más természetese anyagokkal lehet felhasználni.

A Paverpol azért is örvend nagy népszerűségnek, ahol elterjedt vagy már terjedőben van, mert megunt ruhanemű, már nem használt kiegészítők, otthon heverő lim-lomok, kacatok nyernek új értelmet, tehát a Paverpol az újrahasznosítás, az ökodizájn lehetőségét is magában foglalja a kreativitás mellett. Adott esetben még drót, alufólia az, ami segíti egyedi műalkotások, ajándék-, illetve dísztárgyak létrehozását alkotójuknak.

Készíthetünk vele domborműveket, ékszereket, kül- és beltéri szobrokat, és a már említett ajándéktárgyakat is – csak a képzeletünk szab határt a kreatív felhasználásának. De többnyire az a tapasztalat, hogy a Paverpol inkább felszabadítja a képzeletet, és árad a kreativitásunk miközben önfeledten alkotunk.

A termék maga is öko termék, ugyanis emberre, állatra és a környezetre teljesen ártalmatlan.

Kiket várok a 2013. október 19-én, szombaton tartandó paverpolos kurzusra?

  1. Elsősorban azokat várom, akik el akarnak sajátítani egy új technikát egy új alapanyag-család segítségével, és már kreatív késztetésűek, hobbiként vagy fő hivatásként alkotó életstílust élnek, és szívesen bővítenék a palettájukat (lehet, h. annyi kísérletezés után MOST fogsz rá találni arra a technikára, kreatív alapanyagra, amit mindig is kerestél, még ez is könnyen megeshet, ahogy másokkal is megtörtént ez már – pl. velem is :-))
  2. Kimondottan várok olyanokat, akik kétbalkezesnek hiszik/tudják magukat. Hogy miért? Hogy áttörjük meglévő hiedelmeidet, mert ez biztosan megtörténhet, garantálom!
  3. Várom azokat is, akiknek a kézzel fogható kreativitás jelen volt valaha/valamikor a hétköznapjaikban, és immáron újra elővennék. Hogy miért? Mert itt egy ragyogó új lehetőség: új módszert kipróbálni már ismert anyagokon/anyagokkal, tárgyakon/tárgyakkal. Garantálom neked is, hogy nagyon fogod élvezni, és újra a hétköznapjaid része lehet a kreatív ténykedés a Pavarpol Kreatív Művészet révén!
  4. És várom azokat is, akik jártak már nálam paverpolos kreatív művészeti kurzuson, mert ezúttal teljesen új tárgyakat készítünk, s új módszert is tanulhatsz! :-)BETELT A LÉTSZÁM! Legközelebb hasonló kreatív paverpolos kurzus 2013. november 10-én, vasárnap délután lesz!

Kiknek nem való?

Azoknak nem való,

  • akiknek a saját kézügyességéről alkotott hitrendszere megingathatatlan,
  • akik nehezen fognak bele bármilyen új dologba,
  • akik tisztaságmániásak, és ódzkódnak attól, hogy a kezük ragacsos legyen bármilyen anyagtól (bár kesztyűt használni lehet természetesen, de vannak munkafolyamatok, amikor jobb enélkül dolgoznod, és óhatatlanul festékes, ragasztós, paverpolos lehetsz :-)),
  • akik nem szívesen osztoznak az alkotás folyamatában másokkal, s a saját ötleteiket mindenhatónak vélik, így nem szívesen merítenek mások tippjeiből,
  • akik nehezen fogadják el a vezetést olyan területen, amit még sosem próbáltak, v. ha próbálták már, akkor kevésbé nyitottak új megoldásokra, lehetőségekre, ötletekre, tippekre stb.

Mi a 2013. október 19-én tartandó paverpolos textildekorációs kreatív kurzus részletesebb programja?

Előzetesen annyit, hogy a kezdő, de mondhatnánk inkább így, hogy az alapozó csoportokban elsajátított technikák, mesterségbeli fogások, több fontos “apróság” támogat téged abban, hogy valóban minőségi kreatív munkát adjál ki a kezedből. Természetesen az a legjobb, ha otthon is folytatod, és tovább alkotsz (ehhez alapanyagot rajtam keresztül be tudsz majd szerezni).

Nézzük, hogy konkrétan mi lesz most október 19-én szombaton, azaz mit csinálunk, mit tanulsz meg a tervezett 4 óra alatt:

1. elkészíthetsz horgolt csipkéből vagy függönyanyagból, a fenti fotóhoz hasonló díszes kínáló vagy tároló tálat , amit a saját döntésed alapján használhatsz az általad jónak tartott funkció szerint a későbbiekben. Megtarthatod magadnak, de ajándék ötletnek is kiváló lehetőség! A lényeg az, hogy a horgolt csipkét vagy függönyanyagot megformázzuk, díszítjük, festjük, és úgy stabilizáljuk, hogy kellően tartós legyen.

paverpol Teli Hold Asszony Chi kreativ fekete hanglemez feher csipke fekete kovek feher rozsa adj 1 feliratos uj szignos is DSC044402. egy cd-t vagy régi bakelit lemezt újrahasznosítunk, mert a körforma stílszerűen kapcsolódik a TeliHoldhoz, aminek pont ideje vagyon a paverpolos textildekorációs kurzusunk idején. Beszélni/mesélni fogok a TeliHold szimpolikájáról a női létben, és belső női ösztöneidre, spirituális/kreatív sugallataidra hagyatkozva megalkothatod a saját TeliHold Asszonyodat (aki a továbbikban támogatni fog téged, hát ha igényled ezt Tőle ;-))  A jobb oldali  fotón egy bakelit újrahasznosítását látod: saját munkám, és egy virágmintás fehér csipkefüggönyt alapként használtam fel hozzá. Fekete köveket kerestem még hozzá díszítésként, és egy fehér textilvirágot.  Biztosítok én is többféle kelléket, de ha valamivel a sajátjaid közül szeretnék díszíteni majd paverpolos művedet, nyugodtan hozd magaddal őket.

Mi az a többlet, amit még kapsz?

Átadok némi elméleti tudást a Hold fázisok női léthez köthető szimpolikájáról, különösen kiemelve a TeliHoldat. Így ennek az alkalomnak önismereti, spirituális vonatkozása is jobban lesz, mint az eddig paverpolos alkalmaknak. De a gyakorlaton lesz a hangsúly továbbra is természetesen. Valószínűleg végzünk egy rövid meditatív/kreatív teremtő szertartást is…
Amit mindenképpen kapsz még, mert a Paverpol Kreatív Művészet alapvetően erre épül: ökotudatos újrahasznosítást.

Ez alkalommal is látni fogod, hogy szinte bármi lehet e módszer/technika alapja: bármilyen tárgy, sokféle anyag, bár a természetes alapanyagok a legjobbak. Jómagam számára a kreativitás és a spiritualitás mellett az ökotudatosság rendkívül fontos, ezért is lettem azonnal a Paverpol rajongója. És nem utolsó sorban igazán szeretettel várunk családias, bensőséges légkörben, támogató női térben, hogy elkezdd vagy folytasd kreatív életedet.

paverpol Pandi Ani kollazs 3. Kikelet Kreativ Kor 2013 apr. 18 Vas adj 1 feliratosA kreativitás senkinek nem kiváltsága! Ráadásul a Paverpol Kreatív Művészet magyarországi képviselői azt hangsúlyozzák, hogy mindenki művész! Jómagam ezzel maximálisan egyetértek: hiszen mindenkiben lakozik egy művész – kérdés: ki mennyire engedi ezt kibontakozni? A tapasztalat szerint a Paverpol Kreatív Művészet még azokra is nagyon felszabadítóan hat, akik magukat ügyetlennek, kétbalkezesnek tartják. Olvasd csak el mit mond a 3. Kikelet Kreatív Köröm egyik résztvevője, aki a Magyarországon még mindig forradalmian újnak számító Paverol segítségével alkotott:

Nem hittem el, hogy előképzettség nélkül csodálatos dolgokat tudok alkotni, ezzel önbizalmamat erősíteni. Hihetetlennek tűnt, hogy kidobásra szánt dolgokból, csodákat lehet készíteni! A Paverpol módszer új lehetőség az alkotni vágyó kreatív emberek körében……., de ha nem kreatív, akkor is pillanatokon belül azzá válik.

A hatás nem maradt el, aki látta “műveimet”, attól elismerésben részesültem.

Ajánlom minden alkotó kedvű Nő-társnak, hiszen a sikert a nap végére foghatóan a kezünkben tarthatjuk, köszönhetően magunknak, és nem utolsó sorban Idának, aki a rejtelmek tudója és átadója!
Köszönöm, hogy részt vehettem a “Kikelet Kreatív Kör” c. csoportodban, amely a mai napig hatással van rám.
Szeretetteljes üdvözlettel: Pándi Ani (Bp.)
~~ A fotón Anit láthatjátok az alkotásaival.

Itt alább pedig megnézheted azt a 3 videót, amiben a paverpolos textildekorációs alkalmakon résztvevők beszélnek élményeikről.

Szlaukó Ági, aki épp Dániából volt itthon, és részt vett a Kreatív Tízmilliószoros Teremtő Napon 2013. július 12-én, pénteken, amikor is az egésznapos program része volt a paverpolozás is :-):

Horváth Éva a lánytestévérével együtt jött az egyik legutóbbi paverpolos textildekorációs kurzusra, s ő is örömmel osztja meg ebben a videóban az élményeit:

Megulesz Bertalanné Terike az egyike azon nagyon keveseknek, akik elégedetlenek voltak, no nem az általam tartott paverpolos textildekorációs kreatív kurzussal! Nem véletlenül utazott kétszer is Miskolcról Budapestre, egymást követő hétvégi napokon, hogy mindinkább elsajátítsa a paverpolos textildekoráció csínját-bínját. Nézd meg alkotásait, és hallgasd meg mit mesél azzal a bizonyos elégedetlenkedéssel kapcsolatban is:

Ki alapította a Kikelet Paverpol Kreatív Művészeti Iskolát, és ki vezeti az egyes kurzusokat?

paverpol oktatoi oklevelellel Chi Katonane Toth Judit kepzok oktatoja Tata 2013 apr 17 szerda vagva  DSC09080 Chi*** Csapó Ida Kikelet Paverpol Kreatív Művészeti Iskoláját értelemszerűen jómagam alapítottam, és vezetem ennek keretében a kezdő, középhaladó és haladó kurzusokat. Teszem ezt kreatív lelki egészségőr, azaz mentálhigiénés szakember, illetve az Istennő ökotudatos papnőjeként.

A Paverpol technikáról, amikor először hallottam azonnal utánanéztem, és rögtön beleszerettem. Nagyon rövid időn belül ki is próbáltam, és azonnal feltett szándékom lett, hogy EZT tanítani akarom másoknak is! Elvégeztem a Paverpol Oktatói Tanfolyamot, és immáron hivatalosan is oktathatom Paverpol Kreatív Művészetet. (A mellékelt fotón az oktatói tanfolyam elvégzése után a kapott oklevéllel Katonáné Tóth Judit társaságában láthatsz, aki hazánkban nemcsak a Paverpol márkaképviseletet látja el, hanem ő jogosult a Paverpol Kreatív Művészet oktatóinak képzésére is.)

Hogy miért akartam azonnal és miért akarom változatlan elszántsággal tanítani a Paverpolt (nevezzük most egyszerűen csak így)? Nézzük tehát, hogy

mi a Paverpol Kreatív Művészet gyakorlásának eredménye?

  • Nagyon gyorsan sikerélményt ad bárkinek is, ezáltal önbizalomnövelő.
  • Látványos, aminek ráadásul gyorsan érzékeled a kézzelfogható eredményét.
  • Lelkessé tesz, felvillanyozza az egész lényedet (az előbbiek hatására is).
  • És mindezek révén az élet elevenségét magát tapasztalod meg azonnal és a saját bőrödön.
  • Boldog órákat adhat neked a Paverpol technika, amikor engeded a saját kreativitásodat áramolni, hagyod hogy a Benned Élő Művész megnyilvánuljon. Csak rajtad múlik!

A lényeg tehát az, hogy örömtelibb, és alkotóbb lehet az életed a korábbiakhoz képest, bővül ugyanis egy új technikával, az ökotudatos és 3dimenziós Paverpol Kreatív Művészettel. Érdemes kipróbálnod a textildekorációt: először textilplasztikát és majd a textilszobrászatot is, ezt nyugodtan és jó szívvel ajánlom neked!

A kézzel végzett tevékenység bizonyítottan nagyobb kiegyensúlyozottságot, megelégedettebb életet, több harmóniát, boldog és kreatív pillanatokat hoz neked, és mindezt teheted ráadásul jó társaságban, támogató létkörben, egy remek aurájú, pozitív kisugárzású lakás hangulatában. Ráadásul most az úttörők között lehetsz, ugyanis az első között vehetsz részt az épp induló Kikelet Paverpol Kreatív Művészeti Iskolám folytatásán. Ha mindezt te is szeretnéd, akkor tarts velem a 2013. október 19-én szombaton!

Teremtsük újra, teremtsük meg az együttlét örömét, a kreatív alkotás közös élményét, még ha ki-ki maga is dolgozik saját tárgyán, másnak vagy magának készítendő ajándékán, hiszen mindig vannak közös találkozási pontok, tapasztalatok és élmények az előzőek tekintetében is.

FONTOS: max. 9 résztvevőt tudok fogadni! Így érdemes mielőbb tájékozódnod, és döntened a jelentkezésedről, mert akik szeptemberben kimaradtak, közülük már többen alig várják, hogy jelentkezhessenek az októberi alkalomra!
BETELT A LÉTSZÁM! Legközelebb hasonló kreatív paverpolos kurzus 2013. november 10-én, vasárnap délután lesz!

Mikor lesz pontosan és hol?

kikelet Chi kreativ vilagom tavasszal  reszlet ablak kozeli adj 1 Chi szignos  DSC07698A paverpol kezdő kurzus 2013. október 19-én, szombaton 10 és 14 óra között lesz.
Regisztráció 9.45-től.

Helyszín: Budapest, III. kerület Kaszásdülő
A pontos címet a jelentkezőknek megadjuk e-mailben a bejutási lehetőséggel együtt. Előzetesen annyit, hogy a megközelíthetőség tömegközlekedéssel legegyszerűbben a HÉV Kaszásdülő megállójától lehetséges.

Kapcsolattartás: ha bármi kérdésed van, tedd fel bátran az ugyfelszolgalat- kukac – gazdagnok.hu e-mail címen, vagy hívd ezt a mobilszámot: 30 – 9561-566

Ez mind szép, de mennyibe kerül?

A részvételi díj bruttó 5.950,- Ft 4 óra hosszára. Azért ennyi, mert szükség van megfelelő mennyiségű paverpolos textilkeményítő-ragasztóra, többféle kellékre, mint amit a korábban szokásos Kreatív Körökön használtunk eddig.

FONTOS! A helyedet elég 3.000,- Ft előleggel foglalnod, a fennmaradó részt pedig majd a helyszínen rendezzük.

Az ár tartalmazza a helyszínen felhasznált anyagokat, elsősorban a Paverpol textilkeményítő-ragasztót, és amit elkészítesz, azt természetesen magaddal viheted. Hozhatsz magaddal otthonról horgolt csipkék, függönyanyagot, v. kerek terítőt, amit már nem akarsz használni, illetve díszítéshez, amit te szeretnél használni, illetve selejtezésre váró, rossz CD-t, vagy már lejátszhatatlan, karcos bakelit lemezt. Szóval minden olyasmit, amire amúgy nem kell költened, és szívesen újrahasznosítanád. Természetesen én magam is szolgálok ezekkel, hogy legyen elegendő választék (egyébként is az a tapasztalat, hogy a másé sokszor izgalmasabb, érdekesebb, ezért is érdemes alkalmasint bedobni a közösbe, amit feleslegesnek ítélünk/gondolunk, mert gyakran “kincseket” kapunk/lelünk cserében ;-)).

Teára vendégem vagy – ha kedved van: többféléből tudsz majd választani.
Ha hozol magaddal ennivalót, azt el tudod fogyasztani a helyszínen, melegítésre is van lehetőség.

Ha bármi kérdésed van, tedd fel bátran az ugyfelszolgalat- kukac – gazdagnok.hu e-mail címen, vagy hívd ezt a mobilszámot: 30 – 9561-566

Kik kaphatnak ajándékot?

A Fürgén Fizetők, azaz azok, akik a jelentkezésüket követően 3 banki napon belül eljuttatják hozzánk részvételi díjukat ők további ajándékokat kapnak, nevezetesen:

  • olyan egyszínű,
  • olyan mintás,
  • olyan farmer
    anyagokból egy csomagot, amely kiváló a paverpolos textildekorációhoz.Javaslom, hogy jelentkezésed után mielőbb indítsd el az utalást, s ne feledd: elég most a 3.000,- forintos előleggel lefoglalni a helyedet! A maradék összeget elég lesz, ha a helyszínre hozod október 19-én, szombaton.

Hányan jöhetnek?

paverpol 3. kikelet kreativ kor 2013. apr. 28 Vas csoportkep DSC09444FONTOS tudnod, hogy a létszám limitált! Maximum 8 főt tudok fogadni! A létszám állásáról itt a honlapon folyamatosan informálódhatsz, illetve a hírlevélből is. Dönts hát mielőbb – köszönöm :-)

BETELT A LÉTSZÁM! Legközelebb hasonló kreatív paverpolos kurzus 2013. november 10-én, vasárnap délután lesz!

A lényeg: amíg itt alább látod a jelentkezési űrlapot, addig még tudsz jelentkezni. Ezek az alkalmak családias hangulatban, afféle “lakás-tréningként” zajlanak, és csak a kis létszám biztosítja a szükséges meghittséget.

Javaslom, ha úgy érzed megérintett ez a lehetőség, akkor mielőbb foglald le a részvételi díj előre utalásával a helyedet. (A mellékelt fotón egy korábbi paverpolos csoportomat láthatod, hasonlóan kis létszámban és a mostani kurzus helyszínén egyébként.)

Most úttörő lehetsz, mert még mindig az elsők között tanulhatod meg a Magyarországon még forradalmian újnak számító Paverpol technikát, illetve továbbmélyítheted tudásodat – csatlakozz hát hozzánk a Kikelet Paverpol Kreatív Művészeti Iskola most őszi, tanévkezdős folytatásához!
Ezúttal is egy új izgalmas folyamat része lehetsz, amit együtt élünk át. Remélem, hogy hamarosan találkozunk személyesen :-)

Ha bármi kérdésed van, tedd fel bátran az ugyfelszolgalat- kukac – gazdagnok.hu e-mail címen, vagy hívd ezt a mobilszámot: 30 – 9561-566.

A jelentkezésed után kapsz még egy e-mailt, amiben meg kell erősítened, azaz ezzel véglegesíted a programra való feliratkozásodat.

Ha megszólítva érzed magad, akkor töltsd ki az alábbi jelentkezési űrlapot, és tarts velem önfeledt és örömteli kreativkodásra 2013.  október 19-én, szombaton

BETELT A LÉTSZÁM! Legközelebb hasonló kreatív paverpolos kurzus 2013. november 10-én, vasárnap délután lesz!

Ez a megrendelés elektronikus úton megkötött szerződésnek minősül, amelyre az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény 5. és 6. §-ában foglaltak az irányadóak. A szerződés a távollevők között kötött szerződésekről szóló 1999. (II.5.) Kormányrendelet hatálya alá tartozik, amely szerint elektronikus megrendelés esetén a megrendelő 8 napon belül indoklás nélkül elállhat a szerződéstől.

Ha bármi kérdésed van, tedd fel bátran az ugyfelszolgalat- kukac – gazdagnok.hu e-mail címen, vagy hívd ezt a mobilszámot: 30 – 9561-566